Vasárnap után ismét Roma-Inter rangadó, ezúttal az Olasz Kupában
Az Internazionale vasárnap este után ismét a Roma vendégeként lép ma pályára, ezúttal az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonásának keretein belül.
Az Internazionale vasárnap este után ismét a Roma vendégeként lép ma pályára, ezúttal az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonásának keretein belül.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Torino 24 esztendős hátvédjét több olasz nagy klub is szeretné soraiban látni. Most azonban a játékosnak akad egy Olaszországon…
Az utóbbi időben sokat lehetett arról hallani, hogy Drogba a Milanban köthet ki. Ezeket a pletykákat a klub korábban már cáfolta azzal, hogy nem szeretnének idős játékosokat igazolni…
A Copa Italia elődöntőjében a Juve csapata fogadta a Lazio együttesét. A két csapat párharca mind a hagyományokat figyelembe véve, mind pedig az idei szereplést véve igazi rangadónak…
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Riccardo Garrone, olasz üzletember, aki a Sampdoria tulajdonosa és elnöke volt.
Ma este rendezik meg az Olasz Kupa elődöntőinek első felvonását, amelyen a Lazio látogat a Juventus otthonába.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő AC Milan alelnöke Adriano Galliani kijelentette, hogy megszakadtak a tárgyalások Kakával
A tegnapi nap folyamán a Genoa vezetősége menesztette a kispadról Luigi Delnerit, helyét Davide Ballardini vette át
1:1-es végeredménnyel zárult a Serie A 21. fordulójának utolsó mérkőzése, amelyen az Inter látogatott a Roma otthonába.
Tekintse meg a vasárnapi játéknap összes gólját videón…
A forduló egyértelmű rangadóján az Internazionale együttese látogat az AS Roma otthonába. Andrea Stramaccioni az Inter vezetőedzője szerint ez egy háromesélyes mérkőzés lesz.
Az olasz labdarúgó bajnokság 21. fordulójának vasárnapi játéknapján 15:00-ás kezdettel hat izgalmasnak tűnő mérkőzést rendeznek.
A Serie A 21. fordulójának vasárnapi első mérkőzése, egy igazán kemény párharc lesz, ugyanis a Fiorentina fogadja a Napoli együttesét.
A Serie A 21. fordulójának nyitómérkőzésén a Palermo fogadta a Lazio együttesét, amely mérkőzésen 2:2-es eredmény született.
Egyre többet lehet hallani arról, hogy az AS Roma 30 éves hálóőre távozik a Farkasoktól, ugyanis megromlott közte és a vezetőedző között a kapcsolat.
A Serie A 21. fordulójának szombati játéknapján két komoly mérkőzésre kerül sor, amelyek könnyen szolgálhatnak meglepetésekkel.
Az olasz AC Milan alelnöke, Adriano Galliani elmondta, hogy a télen egyedül Kakát szeretnék leigazolni, valamint cáfolta Balotelli és Mourinho érkezését.
Arsene Wenger nem tagadja, hogy szívesen látná a keretében a Napoli gólzsákját Edinson Cavanit, aki jelenleg 16 góljával vezeti az olasz labdarúgó bajnokság góllövő listáját.
Az ítélőbizottság visszaadta a Napolinak az elvett pontjait, valamint két eltiltott játékosuk újra a csapat rendelkezésére állhatnak, egyedül a pénzbüntetés maradt érvényben
Az AC Milan háza tájáról az utóbbi napokban, olyan híreket lehet hallani, hogy Kaká a klub utolsó aranylabdása visszatérhet a San Siro gyepszőnyegére.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő bejelentette, hogy szerződtették a Granadatól Matías Campost.
Firenzében találkozott egymással a helyi Fiorentina, és az AS Roma csapata. Az olasz kupa nyolcad döntőjének győztese pedig már az elődöntőben érezheti magát.
Ma este rendezik az olasz kupa negyeddöntőjének utolsó felvonását, ami mindenképpen egy igazán jó meccsnek ígérkezik, főleg ha visszagondolunk a két csapat őszi bajnokságbeli mérkőzésére…
Olasz pletykák szerint az AC Milan tárt karokkal fogadná Mario Balotellit. Erre a klubelnök biztosított mindenkit, hogy egy Balotellihez hasonló renitens személyiségű játékosra…