Botlott az Inter, nőtt a Juve-előny
A Serie A 18. fordulójának első szombati mérkőzésén a Genoa az Inter csapatához látogatott. A vendégeknél Tőzsér Dániel a kezdőben kapott helyet, mi több végigjátszotta a mérkőzést.
A Serie A 18. fordulójának első szombati mérkőzésén a Genoa az Inter csapatához látogatott. A vendégeknél Tőzsér Dániel a kezdőben kapott helyet, mi több végigjátszotta a mérkőzést.
A Corinthians elnöke, Mario Gobbi megerősítette, januárban megpróbálják leigazolni az AC Milan sérülékeny támadóját, Alexandre Patot. Ha létrejön a transzfer…
A Serie A 18. fordulójának szombati játéknapján hat mérkőzést rendeznek 15 órai kezdettel. Nem lesz igazán kiemelkedő mérkőzés, tegnap már pályára lépett a Juventus,
Teljesen nyugodtan kijelenthetjük, hogy a forduló rangadója kerül megrendezésre 20:45-kor. A mérkőzést a SportKlub élőben közvetíti. A helyszín a Stadio Olimpico.
Az Internek kötelező a győzelem, a Zebrák tegnap nyertek, így már 10 pontos előnnyel állnak a tabella első helyén, azonban ez ma újra 7 pontra olvadhat.
A Serie A 18. fordulójának nyitómérkőzésén a Pescara csapata a Cataniat fogadta. A 23. percig kellett várni az első találatra, Celik Mervan törte meg a gólcsendet.
A holland középpályás az utóbbi hónapokban kiszorult az első csapatból, Andrea Stramaccioni és Sneijder útja könnyen elválhat, akár már a télen. Yolanthe, az imént említett…
Azt követően, hogy a bajnoki rajtra az Inter erősen meggyengült, sokan középmezőnyt, esetleg Európa Liga helyet jósoltak a csapatnak. A milánói kék-feketék a várakozásokon felül teljesítenek…
Nem volt hosszú életű a 105 brazil válogatottságot maga mögött tudó Lúció és a Juventus kapcsolata. Úgy tűnik a 34 esztendős védő már nem a régi fényében tündököl…
öbb hírportál is biztosra veszi, hogy Robinho és Neymar csapattársak lesznek. Az AC Milan fanatikusai nyilván örülnének Neymar érkezésének, de itt nem erről van szó, brazil válogatott…
A fogadóirodák oddsai szerint alakult a meccs kezdete. Már fél órát követően 2-0 volt az állás a hazaiaknak. Először Inler szerzett gólt egy átlövésből, majd Insigne volt eredményes…
A 16. kör első mérkőzésén igazi rangadót rendeztek ma, a fővárosi Khimki Arenaban a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató Dinamo Moszkva fogadta a bajnoki címre pályázó Zenit…
Nem véletlenül képed el az ember, ha rápillant a Serie-A tabellájára, hiszen 10 hely választja el egymástól a ma esti rangadó két résztvevőjét…
Elérkezett a Serie-A a 13. fordulójához. Ha rápillantunk a párosításokra, igencsak parádés rangadókkal kecsegtet ez a hétvége…
z olasz sajtó és az egész focivilág szájtátva figyeli, hogy mi zajlik a Milan háza táján, mivel 12 fordulót követően mindössze csak a 13. helyet foglalja el a piros-fekete alakulat a bajnoki…
Szombaton kettő, vasárnap nyolc mérkőzés fog lezajlani az Olasz első osztály 12. fordulójában. Két figyelemre méltó rangadó is várható a hétvégén, a „liliomok” a Milan csapatához
Ahogy azt a címben is megfogalmaztuk nem tudni, hogy nagy üzletet készül-e kötni a milánói együttes, vagy egy óriási baklövést követnek el. A hírek arról szólnak, hogy az együttes megválna…
Így is van elég gondja az AC Milan labdarúgócsapatának, és a gondok nem hogy csillapodnának, hanem egyre csak halmozódnak és tetéződnek. A klub komoly anyagi gondokkal küzd, a bajnokságban…
A torinoi csapat első számú kiemeltje az Athletic Európa – és világbajnok játékosa. A BL-ben is vitézkedő újra régi fényében csillogó Öreg Hölgy szeretné soraiban tudni a spanyol válogatott…
Nem csupán érkezők lesznek az AC Milan csapatánál, úgy tűnik az együttes brazil csatára Robinho elhagyja Milánót és egyben Európát is. Nem igazán megy a foci mostanság úgy a brazilnak, ahogyan…
Az AC Milan háza tálán nincsen minden rendben, hiszen a klub nem túl fényesen szerepel a bajnokságban, kerete jelentősen meggyengült és sokan úgy vélik ezzel a jelenlegi játékos állománnyal…
A Juventus labdarúgó csapata a hétvégi Siena elleni győzelemmel 5 mérkőzésre került attól. hogy elérje a félszáz meccses veretlenségi sorozatot. Az Öreg Hölgy szívós, és ami…
Már korábban beszámoltunk róla, hogy Allegri alatt inog az AC Milan kispadja és a klub elsődleges kiszemeltje Guardiola az FC Barcelona nemrégiben leköszönt sikeredzője. Már arról is szót ejtettünk…
Elképesztő a Juventus veretlenségei sorozata az olasz bajnokságban, ám ez előbb utóbb teherré válik és az ellenkezőjére fordul. A sajtó és a média is nagyon rákattant a dologra, közel az 50 mérkőzéses…