Videó: összecsaptak a ManUtd és a Real legendái
Az első alkalommal kiírt Legends Cupot, az angol Manchester United szervezésében, a Real Madrid nyerte meg. Amely többek között Hierroval, Figoval, Zidane-nal, Morientes-szel felállva…
Az első alkalommal kiírt Legends Cupot, az angol Manchester United szervezésében, a Real Madrid nyerte meg. Amely többek között Hierroval, Figoval, Zidane-nal, Morientes-szel felállva…
A portugál zseni egy igencsak különleges díjat vehetett át a Bérnabeuban a hétvégén.
A Real Madrid korábbi játékosa, a legendás bajkeverő, Guti is belerúgott párat verbálisan, a „Királyiak” lemondott vezetőedzőjébe, aki egészen Londonig menekült a katasztrofális idény után.
Hivatalos keretek között fény derült arra, hogy milyen szerelésekben lépnek majd pályára a következő idénybe na ‘blancók.
A Realnál az ‘A’ terv továbbra is Carlo Ancleotti, a ‘B’ pedig valóban úgy tűnik, hogy Jupp Heynckes lesz.
Újabb klasszis támadó távozhat a Real Madridból a nyáron!
Pontosabban ez még nem a végleges keret, amit kihirdetett Vicente de Bosqué, csak a bővebb névsor, amit a későbbiekben fog szűkíteni, az idei nyár nagy tornájára. Sokakat meglephet,…
A Real Madrid állítólag érdeklődik a Liverpool balhés támadójáért, Luiz Suáérezért?
Eldőlhet, mely csapatok képviselik Spanyolországot jövőre a nemzetközi porondon, ezenkívül a kiesőjelöltek sorsáról is dönthet a vasárnapi játéknap.
A hírek szerint a madridiak élénken érdeklődnek a Juventus chilei középpályásáért.
Legalábbis az angol ‘The Times’ szerint az argentin csatár madridi szerződésére nagy esély van.
Dani Carvajal meggyőző teljesítményének eredménye egy újbóli madridi szerződés lehet.
Ahogy közeledik a nyári átigazolási szezon, természetesen úgy szaporodnak meg a különböző játékosmozgásokról szóló hírek is.
Mourinho állítólag belső körének elárulta, hogy Angliában folytatja.
José Mourinho nagyon csalódott volt a Király-Kupa döntője után.
Az Atlético Madrid nyerte a városi rivális Real ellen a 2013-as Spanyol Király Kupát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál malmöi döntője miatt péntek estére halasztott spanyol kupadöntőt a két madridi gigász […]
Victor Valdés ahogy azt már korábban el is mondta, valóban távozni szeretne a nyáron
Bombasztikus hír lepte el a ma reggeli sport sajtót! A korábbi találgatások, majd visszakozások ellenére mégis Cristiano Ronaldo megszerzésén ügyködik a Paris Saint-Germain együttese.
A franciál elismerték a Real érdeklődését az olasz szakemberért!
Fabio Coentrao nagyon nehezen találta meg a helyét az Espanyo elleni mérkőzésen, pedig nagyon is kereste azt!