Arne Slot: „csapatként kell védekeznünk, ha sikereket akarunk elérni!”
A holland mester a Crystal Palace elleni vereségből próbál tanulni…
A holland mester a Crystal Palace elleni vereségből próbál tanulni…
Ismét megviccelte a Crystal Palace a Vörösöket…
Még két év lett volna hátra a kontraktusból
A Liverpool a hajrá folyamán tudott felülkerekedni a vendég madridiakon…
Azonban a Liverpool menedzsere továbbra is félti a frissen igazolt támadót…
A Liverpool menedzsere ki is fejtette, hogy miért…
A svéd játékos a „sztrájkja” miatt kihagyta a felkészülést is
A Liverpool mestere a magyar játékos új posztjáról is szót ejtett a Newcastle elleni győzelmet követően…
A Newcastle ember -és két gólos hátrányból is felállt a „vörösök” ellen, de érkezett Rio Ngumoha…
A brazil kapus a Newcastle elleni mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
A Liverpool menedzsere a Palace elleni vereséget követően értékelt…
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos végig a pályán volt a Liverpoolban…
A magyar válogatott játékos Ázsiában nyilatkozott…
Ezer és egy szállal kötődik a holland sztárcsapathoz…
Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára…
Azok is lehetőséget kapnak, akik az idényben kevesebbet játszhattak
Több hír is kering az uruguayi játékos helyzete körül
Trent Alexander-Arnold jövőjéről is beszélt a menedzser
Mindhiába javult fel a második félidőre Arne Slot csapatának a teljesítménye, az egyenlítés nem sikerült…