A Ferencváros 1995-ös csapata együtt nézte az Anderlecht elleni meccset
Nagyszerű fotó az egykori hősökről…
Nagyszerű fotó az egykori hősökről…
Nem tisztázódott a tréner jövője…
Az FC Porto még a manchesterieknél is rosszabbul járt…
Vereséggel kezdett az Európa-ligában Pascal Jansen csapata…
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
„Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
A szünet alatt feltöltődtek a zöld-fehérek…
Intenzív két hónap van a Ferencváros mögött…
A csapat hozzáállása és a küzdeni akarása példaértékű volt
Hajnal Tamás több távozó esetéről is szót ejtett…