Fradi
MOL Magyar Kupa: Saldanha bemutatkozott, el is döntötte a Fradi meccsét!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Jansen: „Meg kell mutatnunk, hogy mire képes a Ferencváros!”
A szünet alatt feltöltődtek a zöld-fehérek…
Jansen: „Amíg én vagyok az edző, sosem fogjuk elfogadni azt a tényt, hogy fáradtak vagyunk”
Intenzív két hónap van a Ferencváros mögött…
NL: Dibusz szerint talán nem is az eredmény volt a legfontosabb a bosnyákok ellen
A csapat hozzáállása és a küzdeni akarása példaértékű volt
Ferencváros: „Rengeteg erőfeszítést teszünk, hogy több magyar legyen a csapatban”
Hajnal Tamás több távozó esetéről is szót ejtett…
Kijelölte a keretét a Ferencváros az Európa-liga küzdelmeire
Egy nyári új igazolás sem került be a névsorba…
NB I: pénteken lesz az örökrangadó, a Ferencváros a Pakssal és a Puskás Akadémiával is vasárnap játszik
Kitűzték a 7-9. forduló programját…
Bejelentette a brazil gólkirály érkezését a Ferencváros – HIVATALOS
Jelentős erősítés a hazai piac utolsó napján…
Európa-liga: eldőlt, hogy hol fogadja a Dinamo Kijev a Ferencvárost
Nem éppen a szomszédba kell utazni…
Sérülés miatt kikerült a válogatott keretéből a Ferencváros alapembere
Nem szenvedett súlyos sérülést…
Európa-liga: Belgiumban kezdi, Jansen volt csapata ellen zárja az alapszakaszt a Ferencváros
Kitűzték a pontos programot…
Ismét kispadot kapott a Ferencváros korábbi edzője – HIVATALOS
Először bizonyíthat főállású vezetőedzőként…
El-sorsolás: angol és német ellenfelet is kapott a Ferencváros
Nem lehetetlen a magyar bajnok helyzete…