Külföldön még mindig Király és a mackó a téma
A Haladással nehéz időket megélő veteránt legalább ez boldoggá teheti
A Haladással nehéz időket megélő veteránt legalább ez boldoggá teheti
„tízből kilenc fiatal esetében nemhogy azt nem lehet megmondani, melyikükből lesz válogatott, még azt sem, melyikük válik stabil Bundesliga-játékossá”
A játékos egy szép gesztussal is kedveskedett a szurkolóknak
A gól mellett győzelmet is ünnepelhetett csapatával
Jól ment a hétvégén légiósainknak
Ennyit még életemben nem idegeskedtem…
Amíg az ellenfélnél európai csapatoknál játszanak a fiatalok, a mieink a magyar NB I-ben, NB II-ben pallérozódnak. Ez látszott is.
Két kapufát is lőttek a finnek, de nekünk is voltak helyzeteink.
Bemutatkozik az új kapitány Marco Rossi és az új keret, az új sorozatban a Nemzetek Ligájában.
A svédek háromszor is a gólvonalról mentettek, emellett volt egy sistergős kapufánk is.