NB I: nem bírt egymással a Kazincbarcika és az MTK! – videóval
A két csapat számára már nem volt tétje a találkozónak!
A két csapat számára már nem volt tétje a találkozónak!
Nagy lépést tett a bennmaradás felé a fővárosi csapat!
Az MTK így 4 pontra eltávolodott a kiesőzónától!
Ahogyan arról beszámoltunk, az MTK Budapest utánpótlásában edződő 16 éves csatár a német Hamburger SV-hez […]
Megtette a következő fontos lépést…
Jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozott iránta…
Majdnem két hónap után tudott ismét nyerni Bognár György csapata!
Több országban is letette a névjegyét…
Egyik félnek sem jó ez az eredmény!
A Pakstól térhet „haza”…
Egy perc alatt ledolgozta a hátrányát a fővárosi csapat!
„Azért dolgoztam gyerekkorom óta, hogy egy patinás klubhoz szerződjek…”
Még javában tart a rehabilitációja…
„Nagyon jó teljesítményt várok…”
Győzelemmel hangoltak a Ludogorec elleni visszavágóra!
Rövid idő alatt sikerült megugrania több lépcsőfokot…
Egyik fél sem lehet igazán elégedett az 1-1 ponttal!
A góltól, amit az egész világ látott, az NB II-ig…
A Ferencváros magabiztosan jutott tovább, az MTK másodosztályú csapat ellen esett ki…
Fiatal kora ellenére jelentőse nemzetközi tapasztalattal rendelkezik…
Megvan a következő örökrangadó kezdési időpontja…
Több mint 200 mérkőzésen védett már a magyar élvonalban!