MU: érkezik az Arsenal tehetsége! – sajtóhír
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a „vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a „vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Ez volt a hatodik veresége hazai pályán az MU-nak ebben a szezonban
A fizetése azonban még gond lehet…
A „vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
Ruben Amorim mint vezető számít az angol védőre
Mondhatni várva-várt ajánlatot kaphat az MU…
Valamilyen „sokknak” kell érnie a csapatot, hogy kijöjjön ebből a gödörből
Amellett, hogy hangzatos, jelzésértékű átigazolás is lehetne…
A védőt külön Antonio Conte kérésére igazolhatja le az olasz együttes…
Majd elejtette, hogy a jövőben szívesen lenne a csapat tulajdonosa is
A menedzser szerint nem volt szándékos a portugál mozdulata
Cunha volt a nyerőember a meccsen
Csak kiegészítő emberként számol vele Rúben Amorim, így távozni fog a labdarúgó…
A védő kontraktusa nyáron lejár
Hamarosan megtörténhet a bejelentés is
Ez a szezonja is sérülésekkel tarkított a játékosnak
Nehéz elképzelni, hogy a két klub ne kössön üzletet januárban…
A paraguayi tehetség családjánál is elismerték a klubváltás lehetőségét…
Akár már a januári átigazolási időszak során…