Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lippi: “Visszatérés? Miért ne?! “

Amennyiben van edző, akit úgy a világ minden felén elfogadnának a csapatok mesterüknek, akkor az kétségtelenül Marcello Lippi. Az olasz szakember már egy ideje csapat nélkül pihenget és szivarozik. Azonban, most egy érdekes nyilatkozat látott napvilágot az edző felől.

cina.quotidiano.net

“Már egy ideje nem kaptam semmilyen ajánlatot, de nem bújok el a kispad elől, ha egy érdekes ajánlat érkezik, akkor miért ne?”

Ahogy kimondta ezeket a szavakat Lippi, azonnal megrohamozták csapatok neveivel. Kiket tudna/szeretne irányítani. Továbbá bedobták neki a Chelseat is. Nem is véletlen, hiszen talán ott lesz épp aktuális az edzői kérdés. Volt idő, mikor a Chelsea is hívta az olasz edzőt, de Lippi akkor visszautasította őket mondván, nem áll még készen arra a feladatra.

“Chelsea? Ez egy furcsa időszak. Ugyanaz a csapat, mint tavaly, de amióta a belga Courtois lesérült, a kékek elvesztették a biztonságukat. Mindenesetre, hiszem, hogy csakis jobbak és veszélyesebbek lehetnek.”

Megkérdezték a mai Real Madrid – PSG összecsapásról is a világbajnok szakembert.

“Real Madrid – PSG? A Madrid erősebb, mint a párizsiak , Benítez jó munkát végez és Navas egészen imponáló mérkőzéseken van túl. Benzema egy esszenciális eleme a Realnak. Cristiano Ronaldo nagyszerű teljesítményt nyújt ha van területe a szélen. “

Az olasz kerek-perec megmondta, hogy ki a jobb. Igaz, hogy ő olyan kényelmes pozícióban van, hogy vele nem szokás vitatkozni. Hiszen személyében egy világbajnok, világkupagyőztes, BL győztes, olasz és kínai bajnokot tisztelhetünk meg.

fotó: goal.com

Borbély Szabolcs