Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Sergio Ramos kiállt Zidane mellett, üzent az újságíróknak!

A Real Madrid csapatkapitánya a blancók keddi, Galatasaray elleni Bajnokok Ligája találkozója előtt nyíltan kiállt Zinedine Zidane mellett, és egy üzenetet is küldött a sajtó képviselőivel.

(Kép: )

“Sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha legalább egyszer leírnák, hogy Zidane a szezon végéig marad. Ezzel véget vethetnének mindenféle pletykáknak. Amúgy is, elég régi és unalmas történet arról beszélni, hogy ki lehet a Real Madrid edzője…” – Kezdte gondolatmenetét Ramos.

“Mindenki tudja, hogy mindent meg fogunk tenni ezért a mezért, és Zidaneért. Bármi is történjék, egységesek maradunk, egy csapatként viselkedünk. Abszolút megbízunk a módszereiben.” – Folytatta a középhátvéd, aki még hozzátette, hogy Zidane az a személy, aki a csapattal elért múltbéli sikereiért csak tiszteletet érdemel.

“Pontosan ismeri a Real Madridot, pontosan tudja azt is, milyen napról napra itt dolgozni. Zidane nem riad vissza semmitől. Különben pedig amiket már elért a klubbal, maximális tiszteletet érdemel!” – Jegyezte még meg Sergio Ramos, hozzátéve ugyan azt is, hogy pontosan tudja azért, hogy a futballban az eredmények a legfontosabbak, azok pedig közel sem a legjobbak idén a Real Madridnál, elég csak a legutóbbi, hétvégi bajnoki vereségre gondolni.