Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyögvenyelős mérkőzésen Bayern-győzelem, avagy tovább nőtt a bajorok előnye a tabellán

A Bundesliga hétközi, 14. fordulójának szerdai játéknapja ismét elsősorban a „bőrnadrágosokról” szólt, ugyanis a Freiburg elleni, nem túl látványos győzelmüknek köszönhetően immár tizenegy ponttal előzik meg a második helyezett Bayer Leverkusent.

Freiburg – Bayern München: 0-2 (0-1).
A találkozó kapcsán sajnos nem túl pozitív jelzőt használhatunk, ugyanis azt követően, hogy a mérkőzés elején megadtak egy erősen véleményes tizenegyest a vendégek javára, a vezetés megszerzése után a lehető legkevesebb kockázatot vállalta Jupp Heynckes legénysége, így gyorsan unalomba fulladt a játék. Bár Christian Streich játékosai mindent megtettek a bravúr érdekében, a 18. percben Diagne-t kiállította a játékvezető, így érezhető volt, hogy nagy valószínűséggel kiharcolja a rekordbajnok a győzelmet, s így is lett – pedig Martínez kezezése nyomán a Freiburgnak is ítélhetett volna egy büntetőt a játékvezető. A teljesítményére azonban annak ellenére sem lehet büszke a müncheni gárda, hogy a 79. perc végén Lahm indításából remek gólt szerzett Timoscsuk – csatárokat megszégyenítő módon húzta el Baumann kapus mellett a labdát, majd higgadtan, a legjobb ütemben gurított a kapuba. Gólszerzők: Müller (tizenegyes, 12.), Timoscsuk (79.).

Borussia Mönchengladbach – VfL Wolfsburg: 2-0 (2-0).
Már az első játékrészben eldőlt az alsóházi rangadó, hiszen előbb a kezdés után néhány perccel, majd a szünet előtti pillanatokban szereztek gólt a hazaiak, s a második negyvenöt percben még a szépítésig sem jutottak el a „Farkasok”. Tulajdonképpen meddő mezőnyfölény jellemezte a vendégek játékát, hiszen a 39-61 %-os labdabirtoklási arány ellenére nem tudtak több veszélyt kialakítani az ellenfél kapujának az előterében – hét-hét kapura lövése volt mindkét együttesnek -, sőt hatékonyabb volt Lucien Favre alakulata. Gólszerzők: Arango (11.), Jantzschke (44.).

Vfb Stuttgart – Augsburg: 2-1 (1-1).
A „Svábok” gyorsan megadták az ütközet hangulatát, hiszen már a 11. percben megszerezték a vezetést. Ezt követően még a félidő vége előtt egyenlített az utóbbi időben némi formajavuláson áteső sereghajtó, vagyis fennállt a lehetősége, hogy pontosztozkodás lesz a mérkőzés végén. A második felvonás derekán azonban villant Ibisevic és góljával eldöntötte a három pont sorsát, vagyis érvényesült a papírforma. Mindez annak ellenére történt, hogy 6-11 volt a kísérletek száma, s 2-szer, illetve 7-szer találták el az ellenfél kapuját. Gólszerzők: Traore (11.), Ibisevic (69.), ill. Koo (44.).

Werder Bremen – Bayer Leverkusen: 1-4 (0-1).
A gyógyszergyáriaknak igazán jól sikerült estéjük lett Brémában, mert ugyan sokáig szoros volt a Weser-partiak elleni párharc, de végül nagy különbséggel, tulajdonképpen simán nyertek – idegenben. Mintegy félórányi játékot követően megszerezte a vezetést Sascha Lewandowski együttese, majd a második félidő elején Castro megduplázta a saját és csapata góljainak a számát. Bár kisvártatva Petersen révén szépítettek a zöld mezesek, a bajnoki derekán néhány perc leforgása alatt kétszer is beköszöntek a leverkuseniek, így a vártnál talán kevesebb izgalmat hozott a Bayer Leverkusen vendégszereplése, ám ezzel a sikerükkel tovább tapad az élmezőnyhöz. Gólszerzők: Petersen (54.), ill. Castro (31., 52.), Rolfes (74.), Hegeler (79.).

Nürnberg – Hoffenheim: 4-2 (2-1).
Egy igazi alsóházi rangadó került megrendezésre Nürnbergben, amit előzetesen nehéz volt megtippelni, hogy melyik klub tudja majd a maga javára eldönteni a három pont sorsát. Végül – bár ezt akkor még tudhattuk biztosan – az első játékrészben a küzdelem végkimenetele. Bár a gyors hazai gól után a 33. percben egyenlítettek Markus Babbel „fiai”, még a pihenő előtt újabb találatot szereztek Norbert Meier futballistái, s bár mindent megtett a Hoffenheim azért, hogy legalább egy pontot haza tudjon vinni, Balitschék a lefújásig képesek voltak megőrizni, sőt növelni a különbséget a hatgólos összecsapáson. Gólszerzők: Kiyotake (6., 86.), Nilsson (44.), Polter (69.), ill. Schipplock (33.), Salihovic (tizenegyes, 81.).

Szerző: Budai Levente