Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Breaking News: Gera hazatér, és az Újpestben folytatja

Meglepő hírt közölt az angol West Bromwich Albion honlapja. A válogatott Gera Zoltán azonnali hatállyal felbontotta szerződését, és hazaigazolt. A sérüléséből lábadozó magyar játékos megerősítette, hogy megegyezett a lilákkal.

„Sajnos a sérülésem még megakadályoz a munkában, de nyártól állok az újpestiek rendelkezésére. Hogy miért döntöttem a lilák mellett, holott a Fradi is keresett? Szeretnék segíteni nekik, hogy visszakerüljenek jogos helyükre, és ne csak a ’Majd jövőre’ témájú zrikákat kelljen hallgatniuk. A Ferencváros szívem csücske marad, de úgy érzem máshol – jelen esetben Újpesten – tudom tovább építeni magam. Köszönök mindent eddigi klubjaimnak, főképp a West Bromnak, hiszen visszavártak és mindenben segítettek.” – mondta el Gera Zoltán honlapunknak.

Az Újpest ideiglenes edzője örömmel vette tudomásul, hogy a magyar válogatott játékos őket választotta: „Örülök Gera érkezésének, hiszen így a taktikai repertoárunk is bővül, valamint egy, már nemzetközi szinten is bizonyított klasszist tudhatunk csapatunkban.”

Gera 2004-ben igazolt az akkor frissen feljutó West Bromba, ahol hamar közönségkedvenccé vált akrobatikus mozdulataival, illetve látványos góljaival. Rá is aggatták a „Magic Magyar” jelzőt. 2009-ben a Fulhammel Európa Liga döntőt játszhatott, ahol az Atletico Madriddal szemben alulmaradtak. Gera remeklése is kellett ahhoz a bravúrhoz. Majd 2011-ben újfent a WBA szerződtette, ahol sokáig térdésrüléssel bajlódott, ám felépülése után szinte rögvest újra megsérült, így legkorábban a nyáron csatlakozhat újdonsült csapatához. Mindeközben elkezdte edzői tanulmányait is Telkiben.

Gavalovits Sándor