Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Negyedik infarktusa végzett a Pula játékosával

Ismét gyászol a futballvilág: szívroham következtében elhunyt a horvát Istra Pula játékosa, Alen Pamic.

Meghalt Alen Pamic, a horvát első osztályban szereplő Istra Pula középpályása. A korábbi horvát válogatott Igor Pamic fia játék közben kapott szívrohamot, a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni a fiatal játékoson. A 24 éves középpályásnak 2010-ben volt az első szívrohama, amikor a Rijekától a belga Standard Liege csapatához szerződött, ahol nem sikerült bemutatkoznia mert a Zulte Waregem elleni bajnoki előtt infarktust kapott.

Pamic az U21-es horvát válogatottban is bemutatkozhatott, ám infarktusa megtörte ígéretesen induló pályafutását. Egy évvel múlva már ismét játszhatott, ám nem sokkal később megin szívrohamot kapott. A sorozatos rosszulétek után azonban játékra alkalmasnak nyilvánították a horvát középpályást. Két szívinfarktusa után került a Pulához, ahol két év alatt összesen 24 mérkőzésen lépett pályára a horvát élvonalban. Februárban egy edzőmeccsen harmadszor is infarktust kapott, amit még sikerült a lábán kihordania. Pénteken egy kispályás találkozón érte utol a végzete a horvát játékost, aki 24 évesen távozott az élők sorából. Béke poraira!

Pamic februárban rosszulléte:

Veres Péter