Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
A hétközi fordulók általános varázsa, hogy statisztikailag is kimutatható módon, bizony még többször borul a papírforma, min az általában lenni szokott, egy-egy hétvégi dömping során. Nézzük, hogy ma este hol (nem) született meglepetés a francia első osztályban!
Ligue 1; 16. forduló
Stade Rennes – Saint-Étienne 3-0
Gólszerzők: Romero (33., 68. perc), Alessandrini (55.), illetve Erding (90+3.)
Remek kis derbire volt kilátás Rennes városában, az utóbbi években a két gárda egyaránt klassz kis középcsapatnak számított. Talán a Saint-Étienne eredményei az utóbbi időben jobbak voltak, de nem számottevően. Ennek ellenére a zöldek voltak a mai randevú esélyesei, hiszen mégiscsak a hetedik látogatott a tizenegyedikhez. Azonban a három pont mégis a hazaiaké lett, még úgyis, hogy a rekordbajnok vendégek, a második játékrészben hatalmas pressziót fejtettek ki. A Rennes kontrákra alapuló játéka ma este sikert hozott.
Montpelliér – Lorient 0-1
Gólszerzők: Barthelme (48. perc)
A bajnokság döntetlen királya (9 remi), a Montpelliér lassan, de biztosan lecsúszik a kiesőzónába. Nem tudjuk, hogy a 2012-es bajnoknak mennyi vergődés szükségeltetik még, hogy a kutyaütő edzővándor, Jean Fernandez talpára útilaput kössenek, de kár lenne a gárdáért, egy esetleges kiesés esetén. A győztes Lorient zsinórban elért harmadik győzelmével talán elkezdi összeszedni magát, és megnyugodhatnak hívei.
Ajaccio – Bastia 1-1
Gólszerzők: Eduardo (82. perc), illetve Raspentino (9.)
Döntetlennel zárult, a mindig feszülthangulatú korzikai derbi. A Bastia idén sokkal jobban szerepel a bajnokságban, mint örökriválisa, sőt a hajráig úgy tűnt, el is viszi Ajaccio városából, a győzelmért járó három pontot. Csakhogy az addigra már emberhátrányban lévő vendéglátók felülkerekedtek saját tehetetlenségükön, és egalizálni tudtak.
EA Guingamp – Girodins Bordeaux 0-1
Gólszerzők: Faubert (26. perc)
A kezdeti nehézségek után, elkezdett felfelé lépdelni a tabellán, a kezdetekkor még erősen bukdácsoló Bordeaux. Bár a Girondins-nál még mindig csikorog a gépezet, végül sikerült nyerniük, a jó középcsapatnak számító Guingmap otthonában, a korábban, a Real Madridot is megjárt Julian Faubert góljával. A 2009-es bajnok, már a hatodik pozícióban büszkélkedik, elfelejtve a korábban felsejlő kiesés rémét.
Sochaux – Stade Reims 0-2
Gólszerzők: Glombard (16. perc), Oniangue (87.)
A tökutolsó Sochaux-nál úgy látszik az edzőváltás sem hozott valódi megváltást. A Peugeot-gyáriak továbbra is vergődnek, legújabb végzetük, a másodéves Reims lett.
21:00-tól:
Évian TG – Paris Saint-Germain
Balogh József
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!