Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Moniz menesztésével sem lett jobb a Fradi, vereség és kupabúcsú Újpesten!

Remek hangulat, bár némileg üres lelátók fogadták az Újpest és a Ferencváros csapatát a Szusza Ferenc Stadionban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, melyet egy Vasziljevics gól döntött el a hajrára fordulva.

Vasziljevics gólöröme (nso.hu)

Hamar, már a 3. percben vezetést szerezhetett volna a Fradi, ám a szurkolók kedvence Böde a kapufát találta telibe, így nem született meg a párharc első gólja. Az első komolyabbnak aposztrofálható hazai helyzetre tíz percet kellett várni, ekkor Suljic lövésénél Jova Leventénél akadt dolga. Szegény embert még az ágy is húzza, szokás mondani, így is lett, Somalia szenvedett sérülést és fél óra elteltével kényszerű cserét hajtottak véghez a vendégek, mely jócskán átalakította a csapatot. Mindkét kapu előtt akadtak kisebb helyzetek, gól azonban nem született, ellenben egy kis kakaskodás. Az utolsó percre kanyarodva Bödét buktatták a büntetőterületen belül, melyet követően Kabát és Jovanovic vette fel a kesztyűt. A büntető elmaradt,Kassai csupán szögletet ítélt. A felek igen paprikás hangulat közepette vonultak az öltözőkbe.

A folytatásban aztán igen csak lagymatag lett a hangulat, egyik csapat sem szeretett volna fölösleges kockázatot vállalni, így állóháborúnak lehettünk szemtanúi. Hosszú időn keresztül csak Ionescu bombáját jegyezhettük fel, ám Balajcza a helyén volt és bravúrral védett. A 71. percben aztán egy gyengére sikeredett Böde próbálkozás került be a statisztikákba, míg a túloldalon egy gól, az ellentámadásból Vasziljecsics talált Jova kapujába, a fejes védhetetlennek bizonyult Ahogyan arra számítani lehetett a Fradi feltett mindent egy lapra és megpróbált egyenlíteni, ám ez nem sikerült, így az Újpest jutott a legjobb nyolc közé, a Fradi pedig még mélyebb gödörbe csúszott. Se kupaszereplés, se Moniz! Újpest örömöltönybe öltözött…

Újpest – Ferencváros 1-0 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5850 néző, vezette: Kassai Viktor
G: Vasziljevics (71.)
Továbbjutott: az Újpest 1-0-ás összesítéssel

Íme a negyeddöntő mezőnye:
MTK, Debrecen, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Győr, Diósgyőr, Újpest.

Őszi Ádám