Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: három gól és három kiállítás a kiesési rangadón

Három gólt és három piros lapot hozott a Sampdoria – Udinese találkozó a Serie A 19. fordulójának hétfői játéknapján. Győzelmével eltávolodott a kiesőzónától a Sampdoria.

Fotó: forzaitalianfootball.com/

A csapatok között két pont különbség volt a találkozó előtt az Udinese javára, és a hátrébb álló Sampdoriát csak két pont választotta el a kiesőzónától, így bátran nevezhetjük kiesési rangadónak is a hétfői meccset. A hazaiak kezdtek agresszívabban, aminek meg is lett az eredménye: Keleva vetődött ki sárga lapot és büntetőt érően a kapujából. A büntetőt a sértett Eder értékesítette.

A brazil csatár nagyon elemében volt, az őrzésével megbízott Allan kétszer is csak sárga lapos megmozdulással tudta feltartóztatni, így a védekező középpályás piros lapja után tíz emberrel folytatta az Udinese. Ekkor még csak a 35. percben jártunk. A második félidő legelején sikerült megszereznie második gólját Edernek, igaz, eléggé lesgyanús szituációban.

Az 61. percben elfogyott a Sampdoria emberelőnye, ugyanis Soriano is összegyűjtött egy pirosra elegendő sárgát – a másodikat Domizzi lerúgásáért. Sokáig nem fociztak tíz a tízben a felek, nyolc perccel később ismét a fekete-fehérek fogyatkoztak meg, Gabriel Silva volt a bűnelkövető. Hogy focival fejezzük be írásunkat: Eder triplázhatott volna, de mégsem ő szerezte a hazaiak harmadik gólját, hanem Gastaldello. A védő egy szabadrúgásból érkező labdát fejelt a hálóba kicsivel a lefújás előtt.

A három pont megszerzésével egészen a 12. helyre felkúszott a Sampdoria, közvetlenül a huszonkét pontos AC Milan mögé.

Sampdoria – Udinese 3 – 0 (1-0)
Gsz.: Eder (16. – büntetőből, 47.), Gastaldello (88.)
Kiállítva: Soriano (61.), ill. Allan (35.), Gabriel Silva (69.)

Piller Krisztián