Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

ManUtd: Újabb dortmundi érkezhet; Kagawa repülhet?

A legújabb hírek szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Manchester United magához tudja csábítani a nyártól, a Borussia Dortmund német válogatott középpályását, Ilkay Gündogant.

www.kicker.de

Angol lapértesülések már szinte tényként közlik, hogy a „Vörös Ördögök” vezetői biztosak a dolgukban, ugyanis 25 millió eurós ajánlatuknak nem tudtak ellenállni a német klub arra jogosultjai. És ha így van, akkor komoly versenyt nyert meg a Premier League címvédőjeként idén szenvedő United. Az angolok riválisa, a Gündoganért folytatott versenyben a Real Madrid volt, amely korábban szintén fifikás üzletben gondolkodott a török származású játékmesterrel kapcsolatban.

A pár héttel ezelőtti pletykák még arról szóltak, hogy Zidane-ék belevonnák Khedirát, vagy Benzemát a transzferbe, némi pénz kíséretében. Úgy tűnik ez a szál most elhalt, hiszen a Borussia szereti saját maga kinevelni, vagy esetleg még nagyon fiatalon megvásárolni csillagjait, nem pedig mások „selejtjeit” használni. Ennek ellenére a legfrissebb hír szerint nem csak 25 millió eurót adna a Manchester United, Gündoganért cserébe, hanem az angolok megpróbálnák bevonni az ügyletbe, a náluk nem igazán bevált Sindzsi Kagawát is, akit annak idején pont a dortmundiaktól igazoltak le.

A hírt természetesen nem árt finoman kezelni, lévén Gündogan tavaly nyár óta még csak pályára sem lépett, komoly hátsérülése miatt.

Balogh József