Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Angol információk szerint a MU közel jár William Carvalho megszerzéséhez.
Carvalho a Sporting Lisszabontól érkezhet az angol együtteshez. Mindössze 21 éves, de már bemutatkozhatott a portugál válogatottban is. Több európai nagycsapat is érdeklődik iránta, de a Manchester United lehet a befutó. Az angolai születésű tehetségre védekező illetve labdaszerző középpályásként számítanának, ami régóta hiányposzt a Vörös Ördögöknél.
A MU szeretne még a VB előtt pontot tenni az ügy végére, hogy a játékos már röviddel a brazíliai torna után csatlakozni tudjon új csapatához. A hírek szerint 37 millió fontot sem sajnálna David Moyes a tehetségért.
Lovász Krisztán
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…