Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
A legújabb hírek szerint az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger komolyan gondolja, hogy a csapatához csábítsa a bukdácsoló Manchester United védőjét, Chris Smallingot.
Úgy értesültünk, hogy a francia szakember 12 millió fontot is hajlandó lenne a nyáron arra áldozni, hogy az elképzelhetően távozó Bacary Sagna helyére megfelelő helyettest találjon. Más kérdés, hogy sok játékossal ellentétben Smalling neve eddig egyszer sem merült fel, mint lehetséges távozó a Unitedből.
Ám eközben fontos észben tartani, hogy bizony nem csak az angol foci transzfervilágában, de még az Arsenalnal is új szelek fújdogálnak, ugyanis a korábbi trendekkel szembe menően Wenger mester már tavaly is több rivális játékosát is szerette volna szerződtetni. Ennek az „újhullámnak” lehet a következő példája Smalling, aki már 2010 erősíti a MU-t, ám gyakori kisebb-nagyobb sérülései miatt sosem tudott igazi vezére lenni a védelemnek.
Az Arsenalba szerződéssel egyébként Smalling akár két szempontból is jól járhatna, ugyanis egyrészt az „Ágyúsok” biztosan megemelnék 52 ezer fontos heti bérét, másrészt pedig hazaköltözhetne Londonba, lévén az angol fővárosban született.
Chris Smallingot jelenlegi szerződése 2016 nyaráig köti az Old Traffordra, miközben az a hír járja, hogy bár angol válogatott is, mégsem tartozik David Moyes kedvencei közé.
Balogh József
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!