Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diósgyőr: Meglepődés, túlzott vágyak, együttműködési megállapodás

Több esemény is történt Miskolcon az elmúlt héten. Ezek egyike, ami a legnagyobb port kavarta, a klub kizárása az átigazolási piacról.

Tisza Tibornak (elől) tartozik a klub. Kizárták az átigazolásokból. – dvtk.eu

A miskolci vezérkart meglepte az MLSZ döntése, miszerint a Tisza Tiborral szemben fennálló tartozás miatt kizárja az átigazolásokból. A menedzsment ugyanakkor tudomásul vette a döntést, de nem nyilatkoznak. Ugyan határidő nincs megszabva, de nyilvánvalóan hamar rendezi tartozását a klub, ugyanis közeledik a piacnyitás ideje, és mint azt Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, négy-öt új játékost mindenképpen szerződtetnének. „Költői túlzás a hat-hét labdarúgó, de négyet-ötöt mindenképpen szeretnénk igazolni. Korábban folyamatosan egyeztettem a vezetőedzővel, hasonló a véleményem az erősítésről, a szerződtetni kívánt játékosokról, így aztán a legnagyobb egyetértésben adtuk át a felső vezetőknek a listát. Persze anyagi lehetőségeink is befolyásolhatják nyári igazolásainkat, de természetesen fontos, hogy a jelenlegi nyugalom megmaradjon.”

Ugyancsak kedden kapott egy 100 ezer forintos pénzbírságot a klub, miután a Honvéd ellen megbotránkoztató rigmusok hangzottak el és egy politikai tartalmú molinó került ki a lelátóra. A DVTK ezt is tudomásul vette.

Ami a kupasorozatot illeti, Tomiszlav Szivics szerint nem ledolgozhatatlan a kétgólos (4-2-re nyert a Debrecen) hátrány.

Több egyetemista a lelátón

Együttműködési megállapodás született a Diósgyőr és a Miskolci Egyetem között. – dvtk.eu

Együttműködési megállapodást írt alá a klub és a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata, minek értelmében az egyetemisták – legalábbis ahogy a dvtk.eu fogalmaz – minél többen képviseltessék magukat a DVTK hazai – kosárlabda és labdarúgó – meccsein.
„Nem új keletű dolog a Miskolci Egyetem és a DVTK kapcsolata, hiszen évek óta jó viszonyt ápol egymással a klub és a campus – beszélt a megállapodásról Kaáli Csaba, a klub értékesítési igazgatója. – Most mindössze annyi történt, hogy immáron papírunk is van arról, hogy összetartozunk. A Diósgyőr számára fontos, hogy a régióban élők és a klub összefogjanak, hiszen csak együtt érhetünk el az eddigieknél is még nagyobb sikereket.”

Szabady Szabolcs, az ME-HHÖK elnöke beszélt a megállapodásról: „Ez egy nagyon nagy dolog a Miskolci Egyetem életében, hiszen a DVTK megyénk legnagyobb klubja, és óriási népszerűségnek örvend az egyetem falain belül is. Biztos vagyok abban, hogy az együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző lesz, a csapatnak pedig sok sikert kívánok a hátralévő mérkőzésekre.”

„Nyerő típus vagyok.” – Kádár Tamás

A DVTK balhátvédje, a válogatott Kádár Tamás ebben az idényben háromszor kapott piros lapot (Az ETO és a Haladás ellen dupla sárgával, míg Kecskeméten azonnali pirossal állította ki a játékvezető). A miskolciak hivatalos oldalán beszélt ezekről és a Debrecen elleni kupameccsekről is. „Először is a bíróval nem szabad annyit vitatkoznom a mérkőzéseken, mint idáig, ezt már megtanultam. Az utolsó két piros lapot azért kaptam, mert nyerő típus vagyok, mindkét meccs döntetlenre állt, én pedig csapatommal együtt szerettem volna elhozni a három pontot Szombathelyről és Kecskemétről is. Hergeltem magam, tudom, ha nyugodtabb vagyok, más lett volna a vége. Igyekszem ezen is változtatni.” – fogalmazott Kádár a kiállításokkal kapcsolatban.

„Nem dőlt el a továbbjutás. Két meccset kell játszani. Mindenki azzal a tudattal ment Debrecenbe, hogy meg kell mutatni, jó csapat vagyunk. Igazából a végeredmény nem ezt mutatja, mivel négy gólt kaptunk és csak kettőt lőttünk, de szerintem így is van esélyünk bejutni a döntőbe. Ehhez ugye az kell, hogy hazai pályán kettő nullára megverjük a Debrecent. Tudjuk és látjuk, hogy a Loki nagyon erős, masszív csapat, nem könnyű a feladat, de bízom a továbbjutásban.” – tekintett előre a védő.

Gavalovits Sándor