Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: A Fradi nem bírta a végét, hátrányba került

A Ferencváros 5 perc híján kivédekezte a mérkőzést, azonban a 85. percben egy buta szabálytalanságot követően 11-eshez jutottak a hazaiak, melyet Krstanovic magabiztosan értékesített, ezzel 1-0-s hátrányban várják majd a visszavágót.

Forrás: nso.hu

A Fradi kezdő 11-éből már kiderült, hogy nem a gólszerzés lesz a legfőbb céljuk, de az, hogy 90. perc alatt egy lövésig sem jutottak el kicsit elszomorító. Már a meccs elején két nagyobb helyzete is adódott a hazaiaknak, de szerencsékre itt még pontatlanok voltak. A 22. percben a későbbi gólszerző Krstanovic csúnyán lekönyökölte a spanyol Mateost, akinek ömlött a fejéből a vér, de a kiállítás elmaradt. A 38. minutumban Moisés próbálkozott 25-ről, de Dibusz bravúrral szedte ki a jobb alsóból a labdát.

A második játékrészben sem változott semmi, ugyanúgy a hazaiak nyomtak, az 57. percben a Dibusz – Jugovic duóé volt a főszerep, a magyar hálóőr először a bal alsóból szedte ki Jugovic 12 méterről leadott lövését, majd ismét a horvát próbálkozott, ezúttal fejjel, de ezt is védte a zöld – fehérek kapusa. A meccs hajrájában, egészen pontosan a 85. percben érkezett a lesújtó ítélet, ugyanis 11-eshez jutott a Rijeka. Kramaric cselezgetett a baloldalon, majd miután Gyömbért kicselezve bejutott a 16-oson belülre, Havojic úgy döntött, hogy felvágja a hazai játékost ezzel ajándékhoz juttatva őket, az ítélet végrehajtó Krstanovic volt, aki higgadtan gurított a bal alsóba, 1-0. Több helyzet már nem alakult ki, így a Ferencváros 1-0-s hátrányba várja majd a horvát Rijekát.

A meccsről a statisztika mindent elárult, még a hazaiaknak 16 lövési kísérlete volt, addig a Ferencvárosnak 0, illetve a szögletek aránya is 12-1 volt a Rijeka javára… Folytatás 1 hét múlva.

Rijeka – Ferencváros: 1-0 (0-0)
G: Krstanovic (85. 11-esből) – ill. –

Pék Márk