Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentin középpályással erősítene a Borussia Dortmund

Német sajtóinformációk szerint a német élvonal egyik sztárcsapatában, a Dortmundban folytathatja játékos-pályafutását az argentin utánpótlás-válogatott Manuel Lanzini.

Manuel Lanzini – soccerlens.com

A hazája élcsapatának számító River Plate-ben futballozó 21 éves támadó középpályás jelenleg az U 21-es válogatottat erősíti, ám amennyiben a fejlődése nem törik meg, a jövőben akár a felnőttek között is bemutatkozhat majd.

Most azonban Lanzini elsősorban a klubcsapatában nyújtott teljesítményével tudja felhívni magára a figyelmet, s ezt kifejezetten jól is hajtotta végre az előző szezonban: összesen nem kevesebb, mint negyvenegy alkalommal jutott szóhoz tétmérkőzésen és ezeken a találkozókon öt gól mellett kilenc gólpassz került a neve mellé. A nagyszerű adottságainak és az alázatos játékának köszönhetően több neves élcsapat – így a Bayern München, az Internazionale, az AS Roma, a Zenit Szentpétervár és a Besiktas – is szívesen szerződtetné a jobblábas futballistát, ám jelenlegi információink szerint erre legnagyobb esélye az idei átigazolási szezonban kifejezetten aktívnak mutatkozó Ruhr-vidékieknek van.

Manuel Lanzini jelenlegi piaci értékét hatmillió euróra taksálja a mértékadó transfermarkt.de portál, arról azonban nincs tudomásunk, mostani kontraktusa meddig érvényes a River Plate-tel.

Budai Levente