Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
A Bajnokok Ligájában és a Premier Leagua-ban is játszott, valamint a ghánai válogatottban is bemutatkozott, de most nincs klubja, Ausztriában venne új kezdetet.
Az SK Puntigamer Sturm Graz pocsékul szerepelt a tavalyi szezonban, idén is vereséggel kezdtek az újonc SCR Altach ellen a Tipico Bundesligában. Erősítésekre így mindenképp szükség lenne. A középpályán ugyan a bosnyák válogatott Anel Hadzic személyében van egy nagy név, de elférne még bőven egy minőségi játékos ebben a szekcióban.
Az elmúlt három nap során tesztelte az egyszeres ghánai válogatott Emmanuel Frimpongot a stájer klub. A 22 esztendős játékos, aki hosszú időn át állt az FC Arsenal alkalmazásában most további három hétig készül majd Grazban. A Sturm honlapja szerint már a szerződés részleieben is megeggyeszés született, de a szignó még várat magára.
“Emmanuel meg van győződve a Sturm projetcjétől és sérülése után szeretne itt meghatározó szerepet betölteni.” – nyilatkozta a játékos ügynöke, Eddie Duah.
Frimpong januárban távozott végleg az Arsenáltól, a Barnsley-nél játszott tavasszal.
Galeß
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…