Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A keddi Bajnokok Ligája játéknapon a Debrecen-BATE összecsapás mellett két másik párharc odavágója került megrendezésre, újra megvillantotta tudását Lafata a Sparta csodacsatára, míg hatalmas lehetőséget halasztott el a moldáv bajnok Sheriff.
Sparta Praha (cseh) – Malmö (svéd) 4-2 (1-2)
G: Lafata (22., 51., 70.), Kovac (52.) ill. Forsberg (17.), Kiese Thelin (27.)
Bár a szünetben nagy meglepetésre még 2-1-re Forsberg és Kiese Thelin találatainak köszönhetően a svéd bajnok Malmö vezetett, az északiak sem úszták meg David Lafata zseniális formáját. A Levedia elleni mérkőzésen mesterötöst jegyző 32 esztendős támadó ezúttal hármat számolt az ellenfélre, ezzel pedig immáron nyolc gólnál jár a BL-selejtezők során. A párharc még nem dőlt el, azonban hatalmas bravúr kellene a Malmö számára a továbbjutáshoz.
Slovan Bratislava (szlovák) – Sheriff Tiraspol (moldáv) 2-1 (1-0)
G: Zofcak (42-.-büntető), Meszaros (85.) ill. Ricardinho (74.)
Kiállítva: Lasik (61.) ill. –
Megijesztette a Slovan szurkolóit a moldáv bajnok, mely kis szerencsével és pontosabb helyzetkihasználással győztesen hagyhatta volna el Pozsony városát, ellenben mégis vereség lett a vége. Zofcak révén büntetőből a szlovákok szereztek vezetést, ám a 61. percben Lasik kiállítása nagyot fordított a mérkőzés képén. Nem tudott azonban élni a lehetőséggel Cadu, aki a szabálytalanság nyomán megítélt büntetőt kihagyta. Ricardinho révén aztán jött az egyenlítés, ám ez nem volt elegendő. Meszaros öt perccel a vége előtt emberhátrány ide vagy oda betalált, ezzel pedig előnyt kovácsolt csapatának a pokolinak ígérkező visszavágóra.
Arrow
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…