Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Keita: “Pepe viselkedése elfogadhatatlan…” – kiborult a bili

Mint ismeretes, a Bajnokok Kupája két nappal ezelőtti összecsapásán elszabadultak az indulatok a Real Madrid és az AS Roma közötti találkozót megelőzően. Az olaszok korábbi katalán kiválósága Keita ugyanis nem nyújtotta oda kezét Pepének, ezt pedig a királyiak játékosai számon kérték, majd egy nyálcsomó is célba ért. Az esetről eddig nem beszélt a 34 esztendős mali játékos, most azonban kiborult nála a bili.

Kép Forrása: theguardian.com

“Amíg a Barcában játszottam majomnak hívott. Nem beszéltem még róla nyilvánosan, mert nem ér ennyit, de ezért nem akartam vele kezet fogni a barátságos meccsen. Nem elfogadható leköpni a másikat. Nem értem, miért kéne kezet fognom vele, mikor az ő szemében nem is vagyok emberi lény. Ilyen emberrel beszélni sem akarok. Elfogadhatatlan a viselkedése. Ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy miért nem fogtam vele kezet, ő inkább leköpött.” – nyilatkozta Seydou Keita a Pepe konfliktus kapcsán.

A portugál védő bűnlajstromán szebbnél szebb tettek sorakoznak, melyet karrierje során összegyűjtött össze. Ez a lista, most újabb gaztettel bővült, és ha igaz amit Keita mondott, akkor nem csupán gusztustalan, de korábbi megnyilvánulása rasszista is a portugálnak. Eközebn emlékezhetünk tavalyról egy Atletico Madrid elleni mérkőzés volt, amikor éppen orra tartalmát ürítette Diego Costa arcára Pepe. Egyre több hang szólal fel amiatt, hogy miért nem tiltják el a Real Madrid játékosát… és bizony nem csak a katalánok, mindazok, akik szeretik a focit, köztük jó pár madridista is, aki szégyenli magát a játékos tettei miatt. A királyiak szurkolóit is megosztja Pepe személyisége…

Sorry, there are no polls available at the moment.

Arrow