Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Hiába az Ibra-dupla – Iksz a nyitányon!

Tegnap este útjára indult a labda a francia bajnokságban is. A top ligák közül elsőként nyitó Ligue 1 2014-15 idényét pedig nem is nyithatta volna más, mint a bajnok Paris Saint-Germain. A párizsiak ellenfele pedig nem volt más, mint a tavalyi 11., vagyis a Reims.

www.goal.com

Ligue 1; 1. forduló:
Stade Reims – Paris Saint-Germain
Idegenben kezdte az őszi idényt a kétszeresen is bajnoki címvédő PSG. Az egyelőre még új igazolások nélkül (Aurier, David Luiz) felálló fővárosiak hiába dominálták végig a kiscsapat elleni találkozót, borzasztóan idény eleji formát mutattak.

A bajnok ugyanis hiába mutatta szokásosan erőteljes, és dinamikus játékát, mégsem volt képes igazán hatékony lenni a kapu hazai kapu előtt.
Szemmel is látható volt, hogy Laurent Blanc tanítványai még messze vannak attól a formától, és produkciótól, amivel képesek lehetnek nem csak az újabb címvédésre, hanem akár a Bajnokok Ligája győzelemre is.

Zlatan Ibrahimovic bár lehetett volna a meccs abszolút hőse is, végül csak duplával szolgálhatta csapatát, hiszen még egy büntetőt is elhibázott. A hiba pedig ott van a svéd becsületére váló duplában, illetve lemaradó triplájában, hogy a Reims is kétszer volt képes bevenni a hálót. Így pedig a Ligue 1 idénynyitójának igazi hérosza nem volt más, mint az egész Stade, illetve főként annak védelme, amely az utolsó pillanatokban is képes volt elképesztő szerencsével is felvértezve kivédekezni a PSG szemét.

Végeredmény: 2-2
Gólszerzők: Oniangue (22. perc), Devaux (35.), illetve Ibrahimovic (7., 62.)


All Goals Reims 2 – 2 PSG by sporttvks

A Ligue 1 1. fordulójának további mérkőzései:
Szombat:
SC Bastia – Olympique Marseille
Évian TG – Caen
EA Guingamp – Saint-Étienne
Lille OSC – Metz
Montpellier – Girondins Bordeaux
FC Nantes – Lens
OGC Nice – Toulouse

Vasárnap:
Olympique Lyon – Stade Rennes
AS Monaco – Lorient

Balogh József