Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bundesligába szerződhet a Lazio játékosa

Sajtóinformációk szerint az egyaránt német élvonalbeli Eintracht Frankfurt, Mainz és Hamburg is szívesen látná a soraiban a római klub védőjét, Luis Pedro Cavandát.

Luis Pedro Cavanda – nieuwsblad.be

A 23 esztendős angolai születésű, de korábbi belga utánpótlás-válogatott jobbhátvéd 2007 óta számít a Lazio futballistájának. A valósághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy az elmúlt hét esztendő alatt – kölcsönben – már megfordult a Torinoban és a Bariban is.

Cavanda az előző idényben 19 bajnokin és 10 olasz és nemzetközi kupamérkőzésen kapott játéklehetőséget és ezeken az összecsapásokon egy-egy gól és gólpassz került a neve mellé. A 2012/2013-as idényben a Lazioval Olasz Kupa-győzelmet ünneplő hátvéd – aki jobb oldali középpályásként is képes jó teljesítményt nyújtani – jelenlegi szerződése 2018 nyaráig érvényes, piaci értéke kétmillió euró körül mozog, s a transfermarkt.de értesülései szerint a kérők közül a kikötővárosiak tűnnek a Cavandáért folytatott harc befutójának.

Budai Levente