Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Közel a Roma sztárja a Bayernhez

Javí Martínezre az őszi idényben nem számíhat sérülés miatt Josep Guardiola edző, új játékosra van szüksége ebből adódóan a bajoroknak.

asroma.ge

Az FC Bayern München edzője, Pep Guardiola kijelentette, hogy új védőre van szüksége. A német rekordbajnok máris tárgyal, a helyszín Olaszország fővárosa, Róma. A jelölt pedig nem más, mint a marokkói sztár, Mehdi Benatia. A ‘Sport Bild’ tudomása szerint közel áll a Bayern München ahhoz, hogy szerződtesse a védőt.

A ‘Sport 1’ információi szerint a bajorok nyáron szerzett technikai igazgatója, Michael Reschke már tágyal az AS Romával Benatia kapcsán. A 31-szeres marokkói válogatottat azonban a bajnokságot vereséggel kezdő Manchester United is kiszemelte, azonban a Bayernnek van nagyobb esélye a transzferre.

A Bayern 30 millió eurót fizethet a 27 éves játékosért. Benatiát a ‘Bild’ szerint már hosszú ideje megfigyelés alatt tartja a német klub. A védelem közepén és a jobb szélén is képes játszani Benatia, aki fejjel is nagyon erős, ezzel szinte teljesen megfelel a Guardiola által felállított profilnak.

Benatia Franciaországban született, a Marselle nevelése. 2010-ben szerződött az olasz bajnokságba az Udinese együtteséhez, a Romát mindössze egy szezon után ahgyhatja el.

Galeß