Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Atletico Madrid: Simeone kijelentett, hogy nem lesz címvédés

Az Atletico Madrid tavaly megnyerte a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, ezzel maga mögé utasítva a két gigászt a Real Madridot és az FC Barcelonát. A csapat vezetőedző Diego Simeone borúlátó, vagy éppen igyekszik levenni játékosairól a terhet. Egy biztos, a tréner kijelentette, idén nem lesz címvédés, a realitás talaján kell maradni…

Kép Forrása: lebuteur.com

Egy ilyen sikeres esztendő után szinte magától értetődő, hogy a tehetősebb klubok igyekeznek szétvásárolni a sikercsapatot, s legnagyobb kincseit, értékeit saját soraiban tudni. Láthattuk ezt az utóbbi években a Borussia Dortmund, vagy éppen a Southampton esetében. Nos, a Matracosok is nagy átalakuláson mentek át és még mindig távozhatnak kulcsemberek.

A csapat vezetőedzője úgy fogalmazott, idén nem az FC Barcelona, illetve a Real Madrid lesz az ellenfél, hanem a Sevilla és a Valancia lesz a fő riválisa csapatának a bronzéremért folyó versenyfutásban. Egy azonban biztos, attól, hogy Simeone mester terel, nem kell elhaló csapatként kezelni a Matracosokat, hiszen tavaly sem számolt sikerükkel a szezon előtt senki, azt pedig már tudjuk, hogy mi lett a vége…

Sorry, there are no polls available at the moment.

Volt tavaly a bajnokságnak egy periódusa, egy pár mérkőzéses időszak, amikor komoly bajba került a klub, akkor Simeone úgy nyilatkozott, hogy csapata elfáradt, idáig bírták, a finisben lemaradnak… Igen lemaradtak! A dobogó második és harmadik fokáról, ugyanis a végén ők állhattak a csúcson.

Ami a csapat átalakulását illeti, sokan távoztak és sokan érkeztek. A két legfájóbb pont Diego Costa, illetve Thibaut Courtois távozása, mindketten a Chelsea erősségei lesznek az idei szezontól. Emellett nem felejthetjük el Felipe Luís távozását sem, aki szintén a londoni kékeket választotta. David Villa a New York FC, míg a brazil Diego a Fenerhez írt alá, de említhetjük Adrián portoi, vagy éppen a fiatal Manquillo liverpooli szerepvállalását. Ez pedig nem a teljes távozók névsora, tehát láthatjuk, hogy a csapat rendesen megbomlott. Igen ám, de érkezők is vannak!

Diego Costa helyére érkezett a Bayern Münchent elhagyó horvát klasszis Mario Mandzukic, míg David Villa megüresedő helyét a francia tehetség Griezmann veheti át. Oblak és Silvio a Benfica elhagyását követően csatlakozott, ám van fiatal argentin reménység is a csapatnál a friss Libertadores-kupa győztes Correa személyében.

Egy biztos, az Atletico nem a tavalyi lesz, ám leírnunk sem kell őket, ezt jelzi a Spanyol Szuperkupa első mérkőzése is, ugyanis kedd este Simeone tanítványai 1-1-es döntetlent értek el a Bernabeuban… Visszavágó péntek este!

Arrow