Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megeggyezett korábbi sztárjával a BVB

A Manchester United nagy átalakuláson megy keresztül, az új edző, Louis van Gaal azonban sokakkal nem számol, az egyik ilyen a japán légiós.

zimbio.com

Shinji Kagawa sose érezte magát igazán otthon Angliában, nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Visszatérése szinte minden átigazolási időszakban téma volt, most azonban nagyon közel áll ahhoz, hogy ismét a Borussia Dortmund játékosának mondhassa magát.

A ‘Der Westen’ birtokába jutott információk szerint megeggyezésre jutott egymással Kagawa és a Dortmund. A transzfer hivatalossá válásához már csak annyi szükséges, hogy az átigazolási díj kapcsán egyezségre jusson a Manchester United és a német alakulat.

A Dortmund elnöke, Hans-Joachim Watzke tárgyal momentán a vörös ördögökkel. Watzke ezen okból maradt is távol csütörtökön a Bajnokok Ligája sorsolásától.

Kagawa két évvel ez előtt távozott Dortmundból, a 25 esztendős japán válogatott futballistának most végleg tiszta, hogy nem terveznek vele Manchesterben. A technikás játékos szerződése még 2016-ig szól, a kétszeres német bajnok piaci értékét 15 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

Galeß