Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: az előjátéknak vége, jöhetnek a rangadók!

Hosszú hétvége vár a spanyol futball szerelmeseire, hiszen péntektől hétfőig nyújtották el a 3. forduló programját. 1-2 kivételtől eltekintve az eddigi meccsek csak az ismerkedésről szóltak, de ez a hétvége már komoly erőpróbákat tartogat.

Pénteken az Almeria a Cordobát látja vendégül.Igazi kiesési rangadó, jelenleg is a kiesőzóna környékén tanyázik mindkét csapat, így most különösen fontos lehet a három pont megszerzése a riválissal szemben.

Szombaton korán, már délután négy órakor pályára lép a Barcelona. Vendégük egy másik BL-ben induló csapat, az Athletic Bilbao lesz. A katalánoknak ez sem igérkezik könnyebb összecsapásnak mint az előző Villarreal elleni, de hazai pályán mindenképpen az ő győzelmük várható. Valahogy így van ezzel a Malaga is, hiszen hazai pályán a Levante legyőzése nem ígérkezik megoldhatatlan feladatnak. A forduló leginkább várt mérkőzése viszont csak ez után jön. A Real és az Atletico csatája mindig érdekes, ám most mindkét madridi csapat beragadt a rajtnál, és egy győzelem nagyon sokat jelentene a hosszútávú célok, vagyis a bajnoki cím megszerzése céljából. A nap zárásaként még egy remek összecsapás, a Celta Vigo Real Sociedad párosítás marad. Mindkét fél jól vette a rajtot, így vélhetően nagy csata várható majd a pontokért.

Vasárnap délben az Elche látogat a Rayo otthonába, de ezt nem a mérkőzés esélyeseként teszi majd. Szintén meglepetés lenne a kisebbik barcelonai klub, az Espanol diadala, hiszen a Valencia kerete jóval erősebbnek tűnik. A Sevilla szintén kötelező feladat elé néz, hiszen a Getafét látja vendégül, a Villarreal viszont megszenvedhet majd a Granada vendégeként idegenben.

Hétfő este a meglepetéscsapat Eibar fogadja a Deportivot a forduló zárásaként. Tavaly ez a két csapat a bajnoki címért küzdött, most viszont a kiesés elkerüléséért harcolhatnak majd egymással.

Péntek
21:00 Almeria – Cordoba

Szombat
16:00 Barcelona – Athletic Bilbao (TV: Sport 2)
18:00 Malaga – Levante
20:00 Real Madrid – Atletico Madrid (TV: Sport 2)
22:00 Celta Vigo – Real Sociedad (TV: Sport 2)

Vasárnap
12:00 Rayo Vallecano – Elche
17:00 Valencia – Espanol (TV: Sport 1)
19:00 Sevilla – Getafe (TV: Sport 1)
21:00 Granada – Villarreal

Hétfő
20:45 Eibar – Depor

Baranyai Balázs