Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Svéd csatárt igazolna a Hamburg és a Hertha

Könnyen lehet, hogy visszatér a korábban a Werder Bremen alkalmazásában is álló svéd válogatott csatár Németországba, két érdeklődő is van.

viasatsport.se

Remekül játszik a Bajnokok Ligájában is érdekelt Malmö FF csatára, Markus Rosenberg. A 32 esztendős csatár, aki karrierje legszebb éveit Bremen városában töltötte el könnyen elképzelhető, hogy ismét a Bundesligában fogja keresni kenyerét. A svéd az épp zajló bajnokságban 21 bajnokin 12 gólja mellett 10 asszisztal hívta fel magára ismét a figyelmet.

Az ‘Aftonbladet’ birtokába jutott információk szerint a Hamburger SV és a Hertha BSC is soraiba tudná a csatárt. Az észak-németeknél az elmúlt két fordulóban egyaránt eredményesnek bizonyuló Pierre-Michel Lasogga mellett nincs csatár a csapatban. Berlinben viszont Salomon Kalou mellett a szintén nyári szerzemény, Julian Schieber is rendelkezésre áll.

Rosenberg, aki az Ajax Amsterdam érintésével került 2007-ben a Werderhez 123 Bundesliga találkozón 40 alkalommal köszönt be. A Német Kupát is nyerő futballista szerződése még 2016 teléig szól Malmöben, piaci értékét 750 ezer euróra taksálja a Transfermarkt.

Galeß