Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kramaric vezérletével győzött a Hoffenheim a Hannover ellen – videóval

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 32. fordulójának nyitómérkőzésén a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim együttese a Hannover gárdáját látta vendégül. A tét a hazaiak számára volt nagyobb, hiszen Julian Nagelsmann együttese még harcban van a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekért. 

gnabryhoff

Gnabry kiesése a Hoffenheim számára is nagyon fáj. (kép: kicker.de)

Ennek megfelelően is kezdett a Hoffenheim, amely azonnal magához ragadta a kezdeményezést az első félidőben. A hazaiak több helyzetet is kialakítottak, majd a 16. percben a nyomás góllá érett. A hannoveri Sane csúszott el hazaadás közben, rövid labdájára Gnabry csapott le, aki Kramaric-ot hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Apró szépséghiba a gólban, hogy Gnabry megsérült és cserét is kért. A gólt követően nem sokkal, egészen pontosan a 24. percben meglepetésre egyenlítettek a vendégek. Schwegler okos, lapos passzát Karaman értékesítette. A félidő folytatásában újabb találat nem született, így egy reális és abszolút jogos 1:1-es vonulhattak pihenőre a felek.

kramarichoff

Kramaric parádésan játszott. (kép: kicker.de)

Az első félidővel vélhetően senki sem volt igazán elégedett hazai részről, s ennek biztosan hangot adott Julian Nagelsmann is az öltözőben. Ennek eredményeképp kiválóan is kezdett a Hoffenheim a második játékrészben, hiszen az 50. percben Demirbay szöglete után újra Kramaric volt eredményes. A 63. percben Szalai Ádám csereként beállhatott a mérkőzésen, így magyar válogatott támadónk korábbi együttese ellen léphetett pályára. Az eredményen ő nem tudott változtatni, viszont csapattársa Kramaric igen, aki a 86. percben triplázott és ezzel lezárta a mérkőzést. A horvát támadóna egyébként ez volt az első mesterhármasa pályafutása során.

Győzelmének köszönhetően a Hoffenheim feljött  negyedik, BL indulást jelentő helyre, s így nyomást helyezett a holnap játszót Leverkusen-re, amely a Stuttgart ellen lép majd pályára hazai környezetben. A Hannover 36 pontjával a 13. helyen áll, a csapat ugyan még lecsúszhat az osztályozót jelentő 16. helyre, de erre egészen kicsi az esély.

Hoffenheim – Hannover 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Kramaric (16., 50., 86.) ill. Karaman (24.)

Hoffenheim: Baumann – Nordtveit, Vogt, Akpoguma – Demirbay (Bicakcic 69.) – Kaderabek, Amiri, Kramaric, Schulz – Uth (Szalai 63.), Gnabry (Zuber 20.) Vezetőedző: J. Nagelsmann

Hannover: Tschauner – Sorg, Sane, Elez (Fossum 67.) – Hübers – Korb (Bebou 55.), Bakalorz (Harnik 80.), Schwegler, Albornoz – Karaman, Füllkrug Vezetőedző: A. Breitenreiter

Videó hamarosan!