“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 32. fordulójának nyitómérkőzésén a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim együttese a Hannover gárdáját látta vendégül. A tét a hazaiak számára volt nagyobb, hiszen Julian Nagelsmann együttese még harcban van a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekért.
Gnabry kiesése a Hoffenheim számára is nagyon fáj. (kép: kicker.de)
Ennek megfelelően is kezdett a Hoffenheim, amely azonnal magához ragadta a kezdeményezést az első félidőben. A hazaiak több helyzetet is kialakítottak, majd a 16. percben a nyomás góllá érett. A hannoveri Sane csúszott el hazaadás közben, rövid labdájára Gnabry csapott le, aki Kramaric-ot hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Apró szépséghiba a gólban, hogy Gnabry megsérült és cserét is kért. A gólt követően nem sokkal, egészen pontosan a 24. percben meglepetésre egyenlítettek a vendégek. Schwegler okos, lapos passzát Karaman értékesítette. A félidő folytatásában újabb találat nem született, így egy reális és abszolút jogos 1:1-es vonulhattak pihenőre a felek.
Kramaric parádésan játszott. (kép: kicker.de)
Az első félidővel vélhetően senki sem volt igazán elégedett hazai részről, s ennek biztosan hangot adott Julian Nagelsmann is az öltözőben. Ennek eredményeképp kiválóan is kezdett a Hoffenheim a második játékrészben, hiszen az 50. percben Demirbay szöglete után újra Kramaric volt eredményes. A 63. percben Szalai Ádám csereként beállhatott a mérkőzésen, így magyar válogatott támadónk korábbi együttese ellen léphetett pályára. Az eredményen ő nem tudott változtatni, viszont csapattársa Kramaric igen, aki a 86. percben triplázott és ezzel lezárta a mérkőzést. A horvát támadóna egyébként ez volt az első mesterhármasa pályafutása során.
Győzelmének köszönhetően a Hoffenheim feljött negyedik, BL indulást jelentő helyre, s így nyomást helyezett a holnap játszót Leverkusen-re, amely a Stuttgart ellen lép majd pályára hazai környezetben. A Hannover 36 pontjával a 13. helyen áll, a csapat ugyan még lecsúszhat az osztályozót jelentő 16. helyre, de erre egészen kicsi az esély.
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…