Bundesliga: újabb évre marasztalná veterán játékosát a Bayern München! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese szerződéshosszabbítási tárgyalásokat kezdett veterán játékosával.
A német sajtó legfrissebb beszámolója alapján a Bayern München vezetősége megkezdte a tárgyalásokat Manuel Neuerrel a szerződése meghosszabbításáról.
A veterán hálóőrnek a most futó idény végén fog lejárni a megállapodása a bajor sztárcsapattal, és eddig kérdéses volt, hogy tervezi-e még folytatni a pályafutását. A Bild értesülései szerint viszont Neuer úgy döntött, hogy szeretne még egy idényt játszani a Bayern színeiben, így ügynöke már el is utazott, hogy tárgyalásokat folytasson a klub vezetőségével.
Florian Plettenberg beszámolója alapján Neuer éves szintű 20 millió eurós fizetése nem változna, de a csapatban betöltött szerepe igen. A következő szezontól ugyanis Jonas Urbig több lehetőséget kapna a kapuban, Neuernek pedig a csökkentett mérkőzésszám mellett egyfajta mentorként segítenie kell posztriválisát.
A hírek szerint a felek egy egy évre szóló megállapodást fognak kötni, azaz Neuer a 16. szezonját kezdhetné meg a Bayern játékosaként. A 40 éves hálóőr eddig 596 mérkőzésen lépett pályára a klub mezében, melyekből 269-et zárt kapott gól nélkül.
🚨💣 BREAKING | Decision made: Manuel #Neuer wants to extend his contract with FC Bayern. Bayern are offering him a new deal until 2027.
— Florian Plettenberg (@Plettigoal) April 30, 2026
Agent Thomas Kroth was on site today. As confirmed by photos from BILD. Initial talks over numbers and details have taken place, but no… pic.twitter.com/2v1Ete8dlg
Borítókép: (Photo by Maja Hitij – UEFA/UEFA via Getty Images)