Vb 2026: elhalasztották a német válogatott kerethirdetését
Az előzetes tervekhez képest kilenc nappal későbbre halasztották a német válogatott világbajnoki keretének kihirdetését…
A német válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann május 12-e helyett május 21-én jelenti be a német keret névsorát a június 11-én rajtoló világbajnokságra.
A halasztást a német szövetség azzal indokolta kedden, hogy a kapitány meg szeretné várni a Bundesliga utolsó, május 16-i fordulóját, illetve időt akar adni a sérülésből visszatérő játékosoknak a bizonyításra. A szövetség azt is közölte, hogy a válogatott a közös munkát május 25-e helyett május 27-én kezdi meg.
Ez utóbbi csúszást azért iktatta be Nagelsmann, hogy a Bayern München és a VfB Stuttgart játékosainak több időt adjon a pihenésre, mivel a két csapat május 21-én játssza a Német Kupa döntőjét.
A Bayern futballistái ugyanakkor lehet, hogy a május 27-én sem tudnak elutazni a nemzeti csapat táborába, Herzogenaurachba, mivel a bajor együttes még a Bajnokok Ligájában is versenyben van, s amennyiben az elődöntőben elbúcsúztatja a címvédő Paris Saint-Germaint, akkor május 30-án a Puskás Arénában lesz jelenése a BL-döntőben.
A német együttes május 31-én a finn válogatottal Mainzban, majd a társházigazda amerikai nemzeti csapattal június 6-án Chicagóban játszik felkészülési mérkőzést.
A világbajnokság E csoportjában Elefántcsontpart, Curacao és Ecuador lesz a németek ellenfele.
(Borítókép: Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)