U17-es Eb-selejtező: a házigazdát is legyőzte a magyar válogatott
A magyar U17-es válogatott tagjai ezekben a napokban Örményországban vesznek részt az Európa-bajnoki selejtezőtorna aktuális állomásán…
A magyar U17-es válogatott Liechtenstein kiütése után 3-1-es sikert aratott a házigazda Örményország felett, így két győzelemmel áll két forduló után.
A szombati találkozót a magyar válogatott kezdte jobban, Jeremiás Gergő együttese sokkal többet birtokolta a labdát és több veszélyes akciót is vezetett, az egész mérkőzést tekintve 20-6 volt a kapuralövések aránya. A magyar fölény a félidő derekán érett góllá, a 22. percben Berekméri-Szigeti Ákos góljával szerzett vezetést a válogatott, majd a 31. percben Vincze Tamás duplázta meg az előnyt.
A második félidőben továbbra is a magyar csapat irányította a játékot, az 50. percben Wiesner Balázs növelte háromra a különbséget, a szélső az első mérkőzés után a másodikon is betalált. A játékrész közepén az örmények szépítettek, de a mieink végig irányították a találkozót, megnyerve ezzel a második mérkőzést is.
„Minden a tervek szerint alakult, az első félidőben, nagy fölényben, dominánsan futballoztunk, jó minőségű helyzeteket dolgoztunk ki és a két gól mellett számos további helyzetet alakított ki a csapat, ezeket egy-két figyelmetlség, technikai hiba miatt nem tudtuk gólra váltani. A félidőben megbeszéltük, hogy ráteszünk még egy lapáttal, sikerült megszerezni a harmadik gólt. Az idő előrehaladtával a játékunk kevesebb veszélyt hordozott magában, az ellenfelünk pontrúgásból szerzett gólt, azonban a győzelmünk egy pillanatig sem volt kérdéses. A feladatunkat még nem végeztünk el, de nagy lépést tettünk előre” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Jeremiás Gergő szövetségi edző.
A két meccs után hibátlan magyar válogatott kedden a szintén veretlen Luxemburg ellen lép pályára, magyar siker, vagy döntetlen esetén megvan a csoportgyőzelem, amely az A ligába való visszajutást is jelentené egyben.
Magyarország U17 – Örményország U17 3–1 (2–0)
Gólszerzők: Berekméri-Szigeti (22.), Vincze (31.), Wiesner (50.), ill. Areklyan (67.)
Magyarország U17: Kilvinger Levente – Vincze Tamás (Szendrei Bence, 82.), Russnák Áron, Szakál Dénes, Balogh Áron – Serucza Márk – Wiesner Balázs (Kiss Máté Dénes, 63.), Berekméri-Szigeti Ákos (Herold Ádám, 82.), Somogyi Tamás (Milkovics Márton, 63.), Görög Vincent (Bogdán Martin, 72.) – Vasiljevic Andrej