Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Adriano mesterhármas, eldőlt a H csoport – videóval!

Elég egyoldalú, viszont gól gazdag mérkőzéseket rendeztek szerda este a Bajnokok Ligája H csoportjában, ahol a táv két harmadánál szinte biztosan megállapítható a két továbbjutó kiléte. A Porto minimális erőbedobással is könnyedén nyert, a Shakhtar pedig Adriano vezérletével tarolt a BATE ellen.

Kép: Shakhtar

Eső fogadta a csapatokat a San Mamesben, ahol az Athletic Bilbao a Porto ellen készült bosszút állni a Portugáliában elszenvedett 2-1-es vereségért. A büszkeségen kívül persze akadt más motivációja a baszk csapatnak, mivel a bajnokságban mutatott gyenge formájuk mellett a BL csoportjukban is sereghajtók, így kötelező volt a győzelem a hazaiak számára.  A listavezető ellen azonban nem adják ingyen azokat a pontokat. Az első félidőben komoly mezőnymunka zajlott, igencsak megnehezítették egymás dolgát a csapatok.A kilátogató nézők nem láthattak gólt az első játékrész végén, de a Bilbao szimpatizánsok elégedettek lehettek a látottakkal.

Többnyire a Bilbaónál volt többet a labda, de a Porto nagyon ügyesen használta ki a nekik jutó időt, és több helyzetet tudtak kialakítani, mint ellenfelük. A kapu előtti munkájuk Martinez révén érett góllá, aki az első félidő végén még büntetőt hibázott, ám a második félidőben már semmi sem vehette el tőle a gólt. Ez a gól megtette hatását a hazaiakra nézve, akik fejben ezen a ponton elvesztették a mérkőzést. A Porto nagyon okosan futballozva Bahrami találatával megduplázta fölényét, és ezzel végleg eldöntötte a három pont, és valószínűleg a csoport elsőség sorsát is.

Athletic Bilbao – FC Porto 0-2 (0-0)
Bilbao, San Mamés,   néző; Vezette: Felix Brych
Athletic Bilbao: Iraizoz – Balenziaga, Laporte, Gurpegi, Marcos – Rico, Jose  – Gomez (Viguera 73.), Benat, Susaeta (Muniain 46.) – Guillermo (Iraola 46.)
FC Porto: Fabiano – Sandro, Indi, Maicon, Danilo – Herrera, Casemiro, Oliver (Neves 82.) – Brahimi (Adrian 91.), Martinez, Tello (Quaresma 60.)
Gólszerzők: – ill. martinez (56.), Bahrami (73.)
Sárga: Gurpegi (20.)  ill. Sandro (17.)
Kiállítás: – ill. –

A két héttel ezelőtti gálát követően nehéz volt elképzelni, hogy a BATE méltó ellenfele lesz majd a sokkal esélyesebbnek tartott Shakhtarnak. Az ukránok pont a BATE-val vannak nagy harcban a második, még továbbjutó helyért, így különösen fontos találkozó volt ez, mindkét csapat számára. A mérkőzés képét tekintve nem is hozott túl nagy meglepetést ez a találkozó. A Shakhtar uralta a játékot, a BATE csak lassítani tudta az ukrán gépezetet, egészen a 19. percig. A horvát válogatott Dario Srna törte meg a gólcsendet, és ezzel a találattal magához is ragadta a kezdeményezést a Shakhtar. További előnyt jelentett számukra, hogy a félidő végén kiállították a fehéroroszok védőjét, Khagusht, így emberelőnyben folytathatták a játékot.

Innentől már nem volt nehéz dolga a hazai csapatnak, csak a különbség volt kérdéses, na meg persze támadósorban ma is helyet kapó brazil különítmény játékkedve.Kicsit nehezen ébredtek ugyanis a fantasztikus képességű brazilok, de ha késve is, azért csak lőttek néhányat. A második félidő elején először Alex talált be, majd Adriano táltosodott meg. Először az 58. percben tizenegyesből talált be, majd kis szünet után a hajrában ismét, ám akkor rögtön kétszer is. Többek között az ő mesterhármasának köszönhetően is, a Shakhtar Donetsk 5-0-s, kiütéses sikert aratott, visszaállítva a “rendet” a táblázaton. Gyakorlatilag biztos továbbjutónak számít a Shakhtar, és valószínűleg a Porto mögött a második hely lehet majd az övék a csoportkör végén.

Shakhtar Donetsk – BATE 5-0 (0-0)
Lviv, Arena Lviv,   néző; Vezette: Wolfgang Stark
Shakhtar Donetsk: Pyatov – Shevcuk (Marlos 64.), Rakitskiy, Ordets, Srna – Taison (Bernard 76.), Stepanenko, Fernando (Fred 66.), Costa – Teixeira, Adriano
BATE: Chernik – Mladenovic, Polyakov, Gayduchik, Khagush  –  Signevich (Rodinov 70.), Volodko – Gordeychuk, Aleksievich, Yakovlev (Olehnovic 46.) – Kamitski
Gólszerzők: Srna (19.), Teixeira (48.), Adriano (58., 83., 90+3.) ill. –
Sárga: Adriano (45+3.) ill. Khagush (45+3., 45+3.)
Kiállítás: – ill. Khagush (45+3.)

Videó hamarosan elérhető!

A H csoport állása négy forduló után:
1. Porto 10 pont (12:3)
2. Shakhtar Donetsk 8 pont (14:2)
3. BATE 3 pont (2:19)
4. Athletic Bilbao 1 pont (2:6)


All Goals – Ath Bilbao 0-2 FC Porto – 05-11-2014 by Super-By

All Goals – Shakhtar 5-0 BATE – 05-11-2014 by Super-By

Baranyai Balázs