Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Vermaelen meccs nélkül távozik!? – sajtóhír

A Mundo Deportivo értesülései szerint könnyen előfordulhat, hogy a belga válogatott védő Thomas Vermaelen úgy távozik a katalán FC Barcelonától, hogy pályára sem lépett új csapatában! Angliai kölcsönszerződésről cikkeznek a spanyol és az angol sajtóban.

Kép Forrása: foxsportsasia.com

Hihetetlen pechszéria és kálvária jellemzi eddig Vermaelen barcelonai szerepvállalását, a 29 esztendős védő ugyanis sérülésből sérülésbe zuhan, debütálása pedig még mindig várat magára a Camp Nouban, ahol a közönség türelme fogy és egyre több a kritikus hang. Egyesek kidobott pénzről beszélnek és arról, hogy nem gondolták volna, hogy Mathieu lesz a “kedvenc”!

A legfrissebb hírek szerint sérült combjára ismételten rásérülő védőt két Premier League klub is kölcsönvenné a télen. Egyikük a védő korábbi klubja az Arsenal, mely 10 millió eurót tehetett zsebre a nyáron, a másik pedig az a Manchester United, mely kritikus sérüléshullámmal bajlódik és alig van épp, bevethető védője. Kérdés, hogy jó ötlet-e kölcsönvenni egy olyan játékos, aki bár januárra úgy fest felépül, de hosszú ideje nem játszott mérkőzést.

Mi lesz véled Vermaelen!?

Fogadj és nyerj milliókat kedvenc bajnokságaiddal a Tippmixpro Nyerő 5-ösben!

Őszi Ádám