Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa Liga: Fantasztikusnak ígérkező mérkőzésekkel folytatódik a sorozat – előzetes

Nem csupán a Bajnokok Ligája, hanem Európa második számú kupasorozata az Európa Liga is folytatódik. Magyar érdekeltségek, 32 együttes és ádáz harc a nyolcaddöntős helyekért. Ezen a héten az odavágókkal, míg jövő hét csütörtökön a visszavágókkal jelentkezünk, hiszen dupla annyi csapat van még harcban, mint a BL-ben, a sorozat pedig beelőzi a legrangosabb sorozatot. Ennek tükrében hétről-hétre láthatjuk a komplett mezőnyt, hogy aztán május 27-én Varsóban a nemzeti Stadionban találkozzon a két döntős. 

europa-league4-1024x576

A 32 főős mezőny a csoportelsőkből és másodikokból, illetve a Bajnokok Ligájából érkező csapatokból tevődik össze. Igen nívós és erős mezőny verődött össze, kiváló mérkőzésekre, párharcokra van kilátás, ami pedig számunkra is fontos, hogy magyar érdekeltségekkel.

Nyolc mérkőzést játszanak a kora esti órákban, illetve ugyanennyit késő este 21:05-ös kezdettel. Amia a magyar vonatkozást illeti, Gulácsi Péter a Salzburg kapuvédőjeként léphet ma pályára a spanyol Villareal otthonában, míg Dzsudzsák Balázs és a Dinamo Moszkba a BL-ből érkező Anderlecht otthonába látogat. Ami a harmadik magyart Megyeri Balázst illeti, nos ő minden bizonnyal csak a kispadon kap helyet az Olympiakos ukrajnai vendégjátéka során.

A televízió öt mérkőzést közvetít, így lehet válogatni a jobbnál jobb találkozók között, ám sok kiváló párharc így sem kerül képernyőre, még jó, hogy mindenhez lesz stream…! Jó meccsnézést kívánunk mindenkinek.

19:00 BSC Young Boys – Everton
19:00 Aalborg – Club Brugge
19:00 Torino – Athletic Bilbao
19:00 Wolfsburg – Sporting CP (Digi Sport 2)
19:00 Dnipro – Olympiakos Pireus
19:00 Trabzonspor – Napoli
19:00 AS Roma – Feyenoord (Digi Sport 1)
19:00 PSV Eindhoven – Zenit Szentpétervár
21:05 Sevilla – Mönchengladbach
21:05 Ajax – Legia Warszawa
21:05 Anderlecht – Dinamo Moszkva (Digi Sport 1)
21:05 Guingamp – Dinamo Kiev
21:05 Villarreal – Salzburg
21:05 Liverpool – Besiktas (Story 4)
21:05 Tottenham – Fiorentina (Digi Sport 2)
21:05 Celtic – Inter

Őszi Ádám