Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EB-selejtező: Madridi, és manchesteri hősök a B csoportban

A papírforma szerint nagyon egyszerű lenne meghatározni a B jelű hatos erősorrendjét, ám ennek ellenére a tavaly még VB résztvevő boszniaiak első győzelmükre készültek, illetve a csoport zászlóshajója, Belgium is szeretett volna végre kijutó helyre kerülni.

www.goal.com

www.goal.com

B csoport
Belgium – Ciprus
A tavalyi világbajnokság egyik közönség kedvenc csapata, a belga meglepően visszafogottan kezdte a kvalifikációs küzdelmeket az ősszel. Ám természetesen az új év nem hozott új elvárásokat a „Vörös Ördögökkel” szemben. Marc Wilmots tanítványainak az éppen előttük álló Ciprust kellett hazai pályán, Brüsszelben két vállra fektetniük.
Ami meg is történt, ugyanis Belgium a tegnap esi meccsen majdnem annyi gólt szerzett, mint az előző három selejtezőjén összesen. A legnagyobb sztárok természetesen nem voltak restek, és oroszlánrészt vállaltak a győzelemből, és a három pont megszerzéséből.
A Manchester United bohóca, Marouane Fellaini duplázni tudott, illetve Eden Hazard is megmutatta, hogy ő a csapat esze, és vezére.
Magabiztos sikerüknek köszönhetően a belgák fellőtték magukat a harmadik helyre, ami természetesen még mindig nem garancia az Európa bajnoki részvételre.
Végeredmény: 5-0
Gólszerzők: Fellaini (21. perc, 66.), Benteke (35.), E. Hazard (67.), Batshuayi (80.).

Izrael – Wales
A tegnap estig a csoportot vezető izraeliek megtudták milyen az, ha az ellenfél csapatában két világklasszis játszik, akik ráadásul képesek is együtt működni.
Gareth Bale, illetve Aaron Ramsey ugyanis fantasztikus meccset varázsolt hazájuktól, és munkahelyüktől távol, Haifaben.
A találkozó az 50. perc környékén dőlt el, amikor már 0-2-re mentek a walesiek a két úriember egy-egy góljával. Az 51. minutumban ugyanis a kiállítás sorsára jutott a hazai Tibi, amivel Izrael sorsa teljesen megpecsételődött, lévén játékuk ezt követően teljesen megzuhant, és elvesztették minimális labdabirtoklási fölényüket is.
Győzelmével Wales a B csoportot, félidőben.
Végeredmény: 0-3
Gólszerzők: Ramsey (45+1. perc), Bale (50., 77.).
Kiállítva: Tibi (51. perc).

Andorra – Bosznia-Hercegovina
Ebben a hatosban Bosznia-Hercegovinának jutott a legkönnyebb feladat tegnap. Az általában nem túl sok vizet zavaró Andorrához látogattak Edin Dezkoék, aki egyébként köszönte is a lehetőséget, és be is köszönt háromszor a spanyolos nevű játékosokból, de azoktól tudásban jóval elmaradó hazaiaknak.
A vendégek első győzelmüknek örülhettek a sorozatban, két-két döntetlent, és vereséget követően. Bár Besic-ék helyzete még így sem túl rózsás féltávnál, ugyanis még mindig csak a tegnap legyőzött andorraiakat előzik meg a tabellán.
Végeredmény: 0-3
Gólszerző: Dzeko (13., 49., 62. perc)

A B csoport állása:
1. Wales 11 pont (+5)
2. Izrael 9 pont (+4)
3. Belgium 8 pont (+11)
4. Ciprus 6 pont (-1)
5. Bosznia-Hercegovina 5 pont (-1)
6. Andorra 0 pont (-18).

Balogh József