Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: Kiszakadt a Videoton gólzsákja

Nem várt könnyű meccs a Haladásra, hiszen Szentes Lázár együttesének a bajnoki címhez vezető úton töretlenül haladó Videoton ellen kellett pályára lépnie.

Hét részre cincálta a Videoton a Haladást. - fotó: vidi.hu

Hét részre cincálta a Videoton a Haladást. – fotó: vidi.hu

A Fradi délutáni sikere után egy sokak számára nem annyira vonzó bajnoki zárta a sort a 23. fordulóban. Tény, a Videoton már csak elvesztheti az idei bajnoki címet, míg a szombathelyiek a kiesés elkerülésért küzdenek. Vagy csak küzdöttek? Ugyanis a székesfehérvári összecsapáson már az első másodpercektől tudatosították a zöld-fehérekben a hazaiak, ezen a mérkőzésen csak egy csapaté lehet a három pont. Nos, az elején Juhász szerezhetett volna vezetést, majd ugyanő került helyzetbe, de mindkétszer hibázott. Alig telt el tíz perc, Branescu rossz labdakezelése után Fehér mentett nagyot, Nikolics viszont kétszer sem tudta jól eltalálni a labdát. Húsz perc elteltével nem lettünk volna meglepve, ha a Videoton minimum hárommal vezetett volna. De ami késett, nem múlott. Előbb Nikolics lövése Fehérről lepattant, két perc múlva viszont már semmi sem mentette meg a vendégeket. Gyurcsó remek beadását Nikolics fejelte a volt Juve-kapus hálójába. A folytatásban is a piros-kékek akarata érvényesült, mégis nagy gondba került a Haladás, hiszen a csapatkapitányát sérülés miatt vesztette el, majd nem sokra rá Martínez tartott rá Gyurcsó lábára, következett a piros lap. Ezzel lényegében el is dőlt a találkozó. De még hátra volt a második félidő. Hét perc kellett a második találathoz, Gyurcsó Oliveira volt a labda útja, utóbbi pedig remekül tálalt Feczesin elé, akinek csak az üres kapuba kellett lőni. Ennek ellenére a hátrányban lévő vasiak is ki tudtak alakítani helyzetet, de Gaál lövését Calatayud fogta. A játékrész derekától viszont csak a fehérváriak voltak a pályán. Előbb Feczesi fejelt teljesen üresen hagyva a hálóba, majd Trebotic duplázott, a végeredményt Fehér öngólja állította be. Erre mondják, még gombócból is sok, és ha hozzátesszük, hogy közben is akadt ziccere a fehérváriak, a kétszámjegyű végeredmény sem lett volna túlzás. A sikerrel újabb nagy lépést tett a bajnokság megnyerése felé Joan Carrillo alakulata.

Videoton – Haladás 7-0 (1-0)
Sóstói stadion, 3000 néző, vezette:Farkas Ádám
Videoton: Calatayud – Szolnoki (Brachi, 75.), Juhász, Vinícius, Stopira – Simon Á. (Trebotic, 66.), Sándor Gy. – Oliveira, Nikolics, Gyurcsó – Feczesin
Haladás: Branescu – Fehér Z., Jánvári, Alcibiade, Angyal Zs. – Iszlai, Jagodics M. (Schimmer, 74.) – Martínez, Nagy P., Halmosi (Gaál B., 35.) – Radó
g.: Nikolics (23.), Feczesin (52., 63.), Trebotic (70., 73.), Oliveira (86.)Fehér Z. (88., öngól)
s.: Alcibiade (44.)
kiállítva: Martínez (38.)

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V gólok p
1 Videoton 23 18 4 1 54-8 58
2 Ferencváros 23 14 5 4 36-16 47
3 MTK 23 15 1 7 33-21 46
4 Debrecen 23 12 6 5 30-15 42
5 Paks 23 11 7 5 36-22 40
6 Kecskemét 23 10 5 8 28-27 35
7 Diósgyőr 23 9 8 6 33-28 35
8 Újpest 23 7 9 7 19-21 30
9 Puskás Akadémia 23 8 5 10 23-26 29
10 Győri ETO 23 7 8 8 32-30 29
11 Nyíregyháza 23 7 4 12 24-35 25
12 Honvéd 23 4 7 12 19-31 19
13 Haladás 23 5 3 15 15-38 18
14 Pécs 23 4 6 13 22-40 18
15 Pápa 23 4 6 13 11-37 18
16 Dunaújváros 23 4 6 13 18-38 17*

 *A Dunaújvárostól egy pont levonva.

Gavalovits Sándor