Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
A mai nap legfontosabb híre a labdarúgásban, hogy Memphis Depay nyártól a Manchester Unitedben folytatja pályafutását.
A fiatal holland támadó idén bajnoki címet ünnepelhetett hazájában a PSV játékosaként, most azonban új kihívások elé néz: Angliában folytatja pályafutását, a vörös ördögök ajánlatát fogadta el. A játékossal interjú is készült, amit a saját Facebook-oldalán tett közzé.
,,Egy érdekes és izgalmas időszakon vagyunk túl, és az a tény, hogy top csapatok között kellett válogatnom, ezt nem tette könnyebbé. Számomra a Manchester United egy álom-klub, így nem nagyon kellett győzködniük a srácoknak, akik már ott játszanak. Eddig csak pozitív dolgokat mondtak, és már alig várom, hogy a holland csapattársaimmal játszhassak együtt a többi kitűnő futballista mellett az MU-ban. És ismét együtt dolgozni Louis van Gaallal szintén egy nagy bónusz.” – idézi szavait a 101greatgoals.com.
Több csapat is szerette volna őt megszerezni, ám csak egy helyre mehetett. Hoppon maradt a PSG és a Liverpool is – utóbbit a Pool drukkerek kicsit nehezen viselték. Arra a kérdésre, hogy: ,,Valóban több csapat is versengett érted?” Ez a válasz érkezett: ,,Igen, de nem szabad mindent elhinni, amit a média állít. A végén úgyis az érzelmeim számítottak, nem pedig a pénz.” – mondta Depay.
,,Nagyon sokat tanultam a PSV-nél, nem csak a pályán, hanem azon kívül, mint ember is. Hálás vagyok, de ezúttal úgy éreztem, hogy itt az ideje lépni. És nem lehet letagadni egy olyan klub érdeklődését, mint a Manchester United. Én büszke vagyok arra, hogy bajnok lettem a PSV-vel. Ez olyan dolog, amit a szurkolók már nagyon megérdemeltek, és én is szintén nagyon akartam már. A legjobbakat kívánom a csapatnak a következő szezonra, remélhetőleg jövőre is a magasba emelhetik majd a bajnoki trófeát.” – zárta le az interjút a 21 éves támadó, akiért a hírek szerint több mint 20 millió eurót fizet az MU, és a jövő héten az orvosi vizsgálaton is áteshet.
Baranyai Balázs
Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…