Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepetés a cseh kupadöntőben

Szerdán rendezték a cseh labdarúgókupa idei kiírásának fináléját, melynek két résztvevője a Jablonec és a Liberec volt. A döntő büntetőpárbajba torkollott, s nagy meglepetésre a Liberec hódította el a serleget története során másodszor. 

2252180_w2

Jablonec – Liberec 1-1 – büntetőkkel 1-3
G: 
Dolezal (39.) ill. Bakos (86.)

A két csapat közt nagy különbség van, elég, ha a cseh élvonal (Synot Liga) táblázatára nézünk. A Jablonec ugyanis biztos Europa Liga induló, egy fordulóval a vége előtt harmadik pozícióját már senki nem veszélyezteti, míg a Liberec fele annyi pontot gyűjtve a kiesőzóna peremén van, hátulról harmadik, ám ki már nem eshet. A bajnokságban oda-vissza a Jablonec nyert, sőt, gólt sem kapott, ám megint beigazolódott, hogy a kupa más és egy mérkőzésen bármi megtörténhet.

A mérkőzésen végig a Jablonec dominált, Dolezal  első félidőben szerzett gólja révén pedig egészen a 86. percig vezetett, akkor azonban derült égből fasírt, jött Bakos és hosszabbításra mentette a meccset. A kétszer tizenöt perces ráadásban nem esett gól, így következhetett a büntetőpárbaj, ahol már nincsen jobb vagy rosszabb csapat. Az első párban a Jablonec játékosa Novak rontott, míg a másodikban a Liberec révén Frydek. A folytatásban azonban már csak a Liberec rezgette a hálót, Breznanik és Sural lába sem remegett meg, ellenben a Jablonec részéről a gólszerző Dolezal, majd Rossi is rontott, így a Liberec hódította el a serleget története során másodszor.

A cseh kupa 1994 óta íródó történetének legsikeresebb csapatai:
1. Sparta Praha – 5 arany
2. Slavia Praha – 4
3. Viktoria Zizkov – 2
3. Teplice – 2
3. Jablonec – 2
3. Liberec – 2

Őszi Ádám