A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Mint mindenkinek, úgy a a négyszeres aranylabdás Lionel Messinek is van példaképe, olyan labdarúgó, akire most és gyerekként is felnézett. A Barcelona klasszisa ezt most el is árulta.
Az elmúlt napokban mind a Barcelona, mint pedig a Juventus játékosai reflektorfénybe kerültek, ez nem csoda, ugyanis ezen két együttes vívja az idei Bajnokok Ligája finálét, melyet szombaton Berlinben a Hertha BSC otthonában rendeznek.
A játékosok számtalan interjút adnak ilyenkor a sajtónak, s nincs olyan kérdés, mellyel ne próbálkozna be egy zsurnaliszta. Messit az egyik interjú során arról kérdezték, hogy ki a példaképe – “Ez egyértelmű! Ronaldo. Természetesen a brazil. Szédületes volt, amit a válogatottban és a Barcelonában művelt. Nála tehetségesebb csatárt még nem láttam. A semmiből is képes volt gólt szerezni, nála jobban szerintem senki nem lőtt, mióta világ a világ.”
Őszi Ádám
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…