Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Rangadót nyert a keleti éllovas – eredmények, tabella

Konferencia rangadót nyert a DC United, mely immáron utcahosszal vezeti a keleti csoportot, míg a Németh Krisztiánnal felálló Sporting Kansas City zsinórban nyolcadik mérkőzésén már nem tudott veretlen maradni. A cikkben megtaláljátok a mögöttünk álló hét összes eredményét és az előttünk álló folytatását, míg a góllövőlista élmezőnye mellett a tabella állását is átfésülhetitek. 

1476618_10153428989187042_4056038518688403998_n

DC United – New England Revolution 2-1 (0-1)
G:
 Rolfe (70., 81.-büntető) ill. Davies (10.)

Keleten egyre tisztább a kép, avagy a DC United immáron hét ponttal vezeti konferenciáját azt követően, hogy legyőzte a második helyen álló New England Revolution együttesét. Noha Davies remek centerezésével a vendégek kerültek előnybe már a 10. percben, a végjáték tartogatott egy fordulatot. A 70. minutumban feltámadt a hazai csapat, Espindola beadása a hpsszún üresen találta Rolfet, aki közelről a kapuba belsőzött, esélyt sem adva Shuttleworthnak. A 81. percben aztán harsant a síp, a játékvezető pedig a büntetőre mutatott. Shuttleworth és Rolfe párharcából ismételten a támadó jött ki jobban, mely végül győzelmet ért a DC United számára.

Real Salt Lake – Sporting Kansas City 2-1 (1-1)
G:
 Jaime (15.), O. Garcia (90+3.) ill. Dwyer (30.)

Oda a Sporting Kaknsas City hét mérkőzéses veretlenségi sorozata, avagy a Real Salt Lake megálljt parancsolt Németh Krisztián csapatának. Jamie révén a hazaiak szereztek vezetés a 15. percben, ám Dwye révén még az első felvonásban jött a válasz, így 1-1-es döntetlennel fordultak a csapatok, s noha mindkét félnek megvoltak a helyzetei, vagy a pontossággal volt probléma, vagy pedig a kapuvédők remekeltek. A mérkőzés utolsó másodpercei azonban gólt hoztak, a végjátékba csereként beszálló Garcia döntötte el a három pont sorsát, mely a Sporting vereségét jelentette. Németh Krisztián visszatért a válogatott szünet után, s 75 percet töltött a pályán.

A hét eddigi eredményei:
Colorado Rapids – FC Dallas 1-1
Toronto FC – New York City 0-2
Seattle Sounders – San Jose Earthquakes 0-2
New York Red Bulls – Vancouver Whitecaps 1-2
Montreal Impact – Orlando City 2-0
Los Angeles Galaxy – Philadephia Union 5-1
Portland Timbers – Houston Dynamo 2-0

A folytatásban:
jún. 25. 01:00 Philadelphia – Seattle Sounders
jún. 25. 01:30 Orlando City – Colorado Rapids
jún. 25. 01:30 New York Red Bulls – Real Salt Lake
jún. 25. 01:30 Columbus Crew – New England
jún. 25. 02:00 Toronto FC – Montreal Impact
jún. 25. 02:30 Chicago Fire – D.C. United
jún. 25. 05:00 L. A. Galaxy – Portland Timbers
jún. 27. 03:00 FC Dallas – Houston Dynamo
jún. 27. 23:00 Toronto FC – D.C. United
jún. 28. 01:00 Philadelphia – Montreal Impact
jún. 28. 01:30 New England – Vancouver Whitecaps
jún. 28. 02:30 Sporting Kansas – Colorado Rapids
jún. 28. 04:00 Real Salt Lake – Columbus Crew
jún. 28. 04:30 San Jose Earthquakes – L. A. Galaxy
jún. 28. 23:00 New York City – New York Red Bulls (Eurosport)
jún. 29. 01:00 Portland Timbers – Seattle Sounders
 (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1.
 Kamara (Columbus Crew)  – 10 gól
2
. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 8 gól
3.
 Dempsey, Martins (Seattle Sounders), Bruin (Houston Dynamo), Giovinco (Toronto FC), Davies (New England Revolution) – 7 gól
9. Rivero (Vancouver Whitecaps), Branes (Houston Dynamo), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Barnes (Houston Dynamo), Kaká (Orlando City), Adi (Portland Timbers), David Villa (New York City), Rolfe (DC United)  – 6 gól 

Végezetül pedig a bajnoki tabella:

MLS table 17 b

Őszi Ádám