Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chilének kötelessége volt döntőbe jutni a Copa Américán!

Nehéz mérkőzésen van túl a chilei válogatott, ugyanis a vártnál sokkal jobban megnehezítette a rendezők dolgát a perui csapat. Még emberelőnyben is izgulniuk kellett néha Vidaléknak, hogy ne kerüljön újabb büntetőrpárbajra az idei Copa Américán.

Kép forrása: conmebol.com  Jorge Sampaoli és Chile nagy sikerre készül!

Kép forrása: conmebol.com
Jorge Sampaoli és Chile nagy sikerre készül!

Igencsak boldogok voltak a Chile-Peru Copa América elődöntő lefújása után a hazaiak. Az Jorge Sampaoli irányította piros-kékek ha nehezen is, de túlléptek a perui csapaton is, és a 2-1-es győzelem azt jelentette, hogy már csak az ellenfelükre várnak a döntőben. Peru a bronzmeccsel vigasztalódhat, de a torna meglepetéscsapata címet (hacsak Paraguay nem alkot valami nagyot), már kiérdemelték. A kedd hajnali elődöntő kiemelkedő momentuma volt a 20. percben villanó piros lap, mellyel emberelőnybe kerültek Arturo Vidalék, és végül egy nagy csatában bedarálták ellenfelüket. A perui Carlos Zambrano már a mérkőzés hetedik percében besárgult, majd kevesebb mint negyed órával később már mehetett is zuhanyozni, miután megrúgta ellenfelét, aki ezek után enyhén szólva is “rádobott egy lapáttal”. Mindezek után Eduardo Vargas duplájával, és Gary Medel szerencsétlen öngóljával kialakult a 2-1-es végeredmény, és Chile jó úton halad, hogy hazai földön rendezett Copáját szép lassan behúzza. A chilei válogatott argentin szakvezetője értékelt a lefújás után:

“Elértük a La Roja minimális célkitűzését, bejutottunk a döntőbe! Óriási dolog ez nekünk! Egy álom vált valóra! Peru harcos, és nagyszerű futballja csak még értékesebbé teszi a győzelmünket, és fejet kell hajtanunk előttük, remekül helytálltak. Ez volt e legnehezebb mérkőzésünk itt a Copán, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Kemény ellenféllel kellett szembenéznünk, és ez vár ránk a döntőben is, de a ma este az ünneplésé. A döntőre újult erővel készülünk, az egész csapat nagyon boldog most. vargast külön meg kell említenem, ma kilógott a sorból. Örömteli tudni, hogy itt van velünk, és amikor kell, akkor kifizetődik az edzéseken nyújtott munkája. Mindent belead a mérkőzéseken és az edzéseken, és ez a csapatra is jó hatással van. De Rojas is nagy meccset játszott, Guerrero nem kapott tőle levegőt 90 percen keresztül, pedig ő Paolo nem egy átlagos támadó. Fantasztikus este volt, a csapatom is fantasztikus! Kötelességünk volt döntőbe jutni, és ezt az álmunkat már teljesítettük. Most megpróbálunk tovább álmodni!”

Hogy Argentína, vagy Paraguay lesz-e a chilei válogatott ellenfele a Copa América döntőjében, az (immár holnap) éjjel kiderül, 01:30-as kezdettel. A csoportmeccsek első fordulójában ez a páros 2-2-es döntetlent játszott egymással, úgy, hogy Messiék már 2-0-ra is vezettek a félidőben, de nagy hajrával sikerült a paraguayi egyenlítés. Remek, komoly téttel bíró “visszavágó” elé nézünk.

Demmel László