Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A Manchester United legendája érdekes nyilatkozatot adott a minap, amelyben újabb tört döfött korábbi klubja szurkolóinak szívébe, a korábbi szurkálódások után.
Roy Keane a 90-es években, és az előző évtized első felében igazi kedvence volt a „Vörös Ördögök” rajongóinak, hiszen mindig megalkuvást nem ismerően lépett pályára, és hajtott az utolsó percig is. Az egykori csapatkapitány hiába nyert első játékosként hét bajnoki címet a klub történetében, viharos körülmények között vált el munkaadójától.
Talán a keserű távozása is a Unitedtől, talán a puszta érzelmei, de a minap Keane alaposan megindokolta, hogy szíve miért is nem dobogott sohasem igazán, a manchesteriekért:
„Azt mondanám, hogy nem is voltam nagy rajongója a Unitednek, amikor náluk játszottam. Én inkább Spurs rajongó vagyok, bár ez meglepő lehet. Nem is tudom honnan vettek bármi mást. Csak azért, mert játszottam a Manchester Unitedben, én nem akartam a rajongójuk is lenne. Ha most a Liverpool ellen játszanának, akkor természetesen a Unitednek drukkolnék. De amikor elhagyok egy klubot, a kapcsolat megszűnik. Amikor még Rockmountban játszottam, akkor lettem Tottenham fan. Abban az időben bejöttek valahogy. Tetszettek a játékosaik, mint Glenn Hoddle, és Clive Allen. Amikor a Nottingham Foresttel volt szerződésem, a Spurs ajánlatot tett nekem. De nem voltam hajlandó hozzájuk menni, mert akkor a Forest egy jó csapat volt, és úgy éreztem, hogy hűséges maradok hozzájuk.” – anekdotázott a 43 esztendős ír szakember, aki manapság hazája válogatottja mellett másodedzősködik.
Balogh József
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…