A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
A Manchester City sérült kapusa nemcsak az idény hátralévő részét volt kénytelen kihagyni, de a nyári kontinenstornán sem lehet ott…
(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)
A brazil válogatott szövetségi kapitánya, Dorival Júnior megerősítette, hogy a Manchester City kapusa, Ederson nem lehet ott az idei Copa Américán a kellemetlen sérülése miatt.
A 30 éves kapusnak a szemüregében keletkezett egy törés, amikor a Tottenham elleni angol bajnoki mérkőzésen Cristian Romero eltalálta őt, és Ederson emiatt a hátralévő fordulókban sem léphetett már pályára.
Ederson már ki is került a Selecao keretéből, helyette a Sao Paulo FC kapusa, Rafael lehet ott a tornán Alisson Becker (Liverpool) és Bento (Athletico Paranaense) mellett.
A brazil válogatott június 8-án Mexikó, június 13-án pedig az Egyesült Államok ellen játszik felkészülési mérkőzést a Copa América előtt.
A 16 csapatos amerikai kontinenstornán a brazilok Costa Ricával, Paraguay-jal és Kolumbiával szerepelnek azonos csoportban, az első mérkőzésüket június 24-én játsszák majd.
Kapusok: Alisson Becker (Liverpool), Bento (Athletico Paranaense), Rafael (Sao Paulo)
Hátvédek: Lucas Beraldo (Paris Saint-Germain), Éder Militao (Real Madrid), Gabriel Magalhaes (Arsenal), Marquinhos (Paris Saint-Germain), Danilo (Juventus), Yan Couto (Girona), Guilherme Arana (Atlético Mineiro), Wendell (FC Porto)
Középpályások: Andreas Pereira (Fulham), Bruno Guimaraes (Newcastle United), Douglas Luiz (Aston Villa), Joao Gomes (Wolverhampton), Lucas Paquetá (West Ham United)
Támadók: Endrick (Palmeiras), Evanílson (FC Porto), Gabriel Martinelli (Arsenal), Raphinha (FC Barcelona), Rodrygo (Real Madrid), Savinho (Girona), Vinícius Júnior (Real Madrid)
A játékos szerződése 2026 nyarán lejár, így az angolok reménykednek benne, hogy ár alatt megkaparintható…
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…